Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 halálos baleset, 17 súlyos és 42 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2017. június 17. 08:14
Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 halálos baleset, 17 súlyos és 42 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 60 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ebből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 személy életét vesztette, 17 súlyos és 42 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 198 személyt fogott el, közülük 49 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 111 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 233 személyt állítottak elő, köztük 117 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 10 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 113 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén június 16-án 0 óra és június 16-án 24 óra között a rendőrök 4 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő, és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron.

A rendőrök és a katonák 37 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon. 

Közokirat-hamisítás miatt 1 személlyel szemben indult büntetőeljárás.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)