Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulán jártak a magyar kultúra ifjú lovagjai

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. KULTÚRA • 2017. május 17. 17:30
Gyulán jártak a magyar kultúra ifjú lovagjai
Az Enumeráció című antológiát mutatták be a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban

Fiatal, pályakezdő írónak lenni nem könnyű, de az utóbbi időben talán könnyebb lett, ugyanis a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nkft. egy évvel ezelőtt létrehozta az Előretolt Helyőrség Íróakadémiát, amelynek célja, hogy segítse és mentorálja az ifjú alkotókat. Nem kellett sokat várni az első antológiájukra sem, amely az Enumeráció címet kapta – a klasszikus eposzok állandó elemét, a seregszemlét hívják így –, ezt a kötetet mutatták be május 16-án a városi könyvtárban.

farkas welmann éva és nagy koppány zsolt

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az est házigazdája Farkas Wellmann Éva volt, valamint jelen volt Nagy Koppány Zsolt író, a kötet szerkesztője. Az akadémiáról négy fiatal tehetség jött el, hogy bemutatkozzon a gyulai közönségnek: Vöröskéry Dóra, Ágoston Szász Katalin, Karkó Ádám és Para Márton, meglepetésvendégként Skultéti Zoltán töltötte ki a szüneteket zenével.

Elsőként Nagy Koppány Zsolt beszélt arról, hogyan jutottak el idáig. A tehetséggondozót a kormány hozta létre, és elsősorban olyan szerzőket szerettek volna megcélozni a projekttel, akik maguktól nehezen tudnának bekerülni az irodalmi életbe, tehát a vidékieket és a határon túliakat. Két kategóriában lehetett nevezni: pályakezdőként 18 éves kortól 25 évesig, és mentorként, amennyiben az illető még nem töltötte be a negyvenet. A tehetséggondozó és az akadémia szereplési lehetőséget és anyagi támogatást biztosít tagjai számára.

2016 nyarán már látszott, olyan mennyiségű és minőségű szöveg jött össze az akadémia tagjaitól, hogy elkezdhetnek gondolkodni egy kötet kiadásában, amely végül az Enumeráció címet kapta.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Farkas Wellmann Éva először Vöröskéry Dórát kérdezte arról, miben változott az élete és a munkája, amióta tagja a tehetséggondozónak. A fiatal író elmondta, elsősorban prózával foglalkozik, az elmúlt egy évben pedig mennyiségileg és minőségileg is sokkal jobban ír. Hozzátette, hatalmas segítség, hogy mindig van valaki, aki elolvassa és véleményezi a szövegeit, legyen ez mentor vagy pályakezdőtárs.

Ágoston Szász Katalin Csíkszeredáról érkezett az akadémiára. Elmondása szerint mielőtt jelentkezett volna, nem volt teljesen tisztában azzal, hogy irodalomnak számít-e az, amit csinál. Ő is kiemelte, rengeteget számít, hogy segíthetik egymást a társakkal. A bemutatkozások után mindkét hölgy felolvasott saját szövegeiből, majd Skultéti Zoltán is a húrok közé csapott egy szám erejéig.

Kétszer is lakott Gyulán Karkó Ádám, aki állandóan úton van. Mint kiderült, nem igazán tudott megállapodni sehol, ennek leginkább magánéleti okai voltak, de tény, az örökös vándorlás kihat a költészetére. Tizenhat évesen kezdett el írni, a Bárka karolta fel, majd maga Farkas Wellmann Éva biztatta arra, hogy jelentkezzen az íróakadémia pályázatára.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Ugyancsak Csíkszeredáról érkezett Para Márton, aki a gimnáziumi évek alatt kezdett írni, akkor még csak hobbiból. Bölcsészkaron, majd színházszakon tanult tovább, de egyik területen sem találta meg azt, amit keresett, végül a tehetséggondozónál talált otthonra. Kiemelte, sokkal szabadabban ír, megtalálta a saját hangját és stílusát.

A fiatalok bemutatkozása után Farkas Wellmann Éva és Nagy Koppány Zsolt is olvastak fel saját írásokat. Az este érdekességeihez tartozik, hogy az antológiát nem lehetett megvásárolni, de megnyerni igen. A közönség a témához kapcsolódó kérdéseket kapott, ezeket megválaszolva juthatott hozzá a könyvhöz. Négy kötet talált gazdára.

Összességében egy rendkívül szórakoztató és érdekes estén van túl a városi könyvtár közönsége. Olyan ifjú alkotókat ismerhettek meg, akikre érdemes lesz odafigyelni a jövőben.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)