Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulán lép fel a Magashegyi Underground

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. KULTÚRA • 2017. április 21. 09:45
Gyulán lép fel a Magashegyi Underground
Az alternatív rock együttes április 21-én ad koncertet a fürdővárosban

a magashegyi underground

Forrás: recorder.blog.hu

Gyulán lép színpadra a Magashegyi Underground április 21-én, pénteken 19 órakor. A zenekart 2004-ben alapították, de tényleges indulásuk 2006-ra tehető, amely után újabb szünet következett.

Egy év stagnálás után, 2009-ben rajtolt el újra a banda, immár új felállással. Az alternatív együttes jelenlegi tagjai Bocskor Bíborka (ének), Fűrész Gábor (basszusgitár), Fodor Máriusz (billentyűk), Szepesi Mátyás (gitárok) és Toldi Miklós (dob). Fennállásuk óta három nagylemezt és több kislemezt, illetve maxit adtak már ki. 2008-ban a Fonogram-díj-kiosztón az év felfedetettjei és az év dala kategóriában is elsők lettek, 2011-ben pedig az Ezer erdő című albumukat díjazták.

A belépők 2000 forintba kerülnek, a diákok 1500 forintért válthatnak jegyet a koncerte.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)