Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Tippelj, és nyerj Illúzió Zéró CD-t!

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • KULTÚRA • 2017. április 18. 11:30
Tippelj, és nyerj Illúzió Zéró CD-t!
Nagypénteken is forgatott a költői rock’n’roll banda
____Eredeti-_DSF1194u.jpg

Számolj kádat, Nyerj CD-t!

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Nagypénteken forgatott az Illúzió zéró. Az alternatív rockcsapat A holnap hőse című dalhoz készít videoklipet.

A Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában készült felvételek során a zenekart (Szabó Ferenc – ének/basszusgitár, Oláh Szabolcs – gitár, Séllei József – billentyűk, Rusznyák Csaba – dobok) több gyulai alkotó segítette: Radnóti Virág stílustanácsadó-sminkes, Erdődi Ferenc Vilmos kisvárosi intermédia-művész, Andruska Anna képzőművész-tanár, korábbi zenésztársuk, Kiss László​, valamint Papp Zsuzsanna és Szabó​ Lenke Hanna is kivette részét a munkálatokból.

Ahogy a képen is látszik, a felvételek díszletét többek között jónéhány gyermekkád képezte. Tippeld meg, hány darab műanyag kád szerepel a klipben, a számot küldd el az illuziozero@gmail.com címre. Hármat találhatsz! Az első öt próbálkozó, aki eltalálja a pontos mennyiséget (több, mint, amennyit a fotón látni), megnyeri a költői rock’n’roll banda nagylemezét. Nyereményüket az Illúzió zéró május elseji gyulai koncertje után – vagy szükség esetén postán – kapják meg a szerencsések.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)