Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Odett meglepett

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • KULTÚRA • 2017. március 17. 10:00
Odett meglepett
Van az a pillanat

Bánhatják, akik március 14-én este nem a Gyulai Várszínház Kamaratermében töltötték el a szabadidejüket. Ekkor és itt Odett tényleg remekelt.

____Eredeti-GYHRCSD_0055.JPG

Az alternatív zenétől a metálig tartott Odettel az utazás

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Sosem járt még Gyulán, és sosem énekelt még néma közönségnek, mondta Odett a koncert elején, mintegy jelezve, nem bánná, ha a közönség aktív hozzájárulásával beindulna a buli. A kezdeti feszültséget versenyeztetéssel is oldotta: az egyedi tervezésű tarisznyát az vihette haza, aki vállalta, hogy mellé áll, s vele együtt énekel. A nyertes egy hölgy lett, ő viszont megőrizte névtelenségét. Nagy kár, hogy a publikumot ez sem bátorította fel kellőképpen, és szinte az utolsó ütemekig kellett várni, hogy az őserő istenigazából felszínre törjön a teremben.

 

____Eredeti-GYHRCSD_0042.JPG

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Pedig Odett kérésére tánc is kerekedett a színpad előtt, páros, lassú, szerelmeseknek való, s akár a székkel is be lehetett volna mutatni egy-két zseniális improvizációt. Valamiért azonban ez nem jött össze, a közönség csendben maradt. Az est túlnyomó részében visszafogottan figyelt, szótlanul csodálta a fiatal szőke nőt, aki különleges színezetű hangjával, egyedi fellépőruhájával, felszabadult előadói modorával bűvölte a fiatalembereket, varázsolta az idősebbeket. Csak néha éljenzett, kiabált és fütyült be félénken, ám ilyenkmor még jól is érezte magát.

 

GYHRCSD_0017.JPG

I

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A műfaji változatosságot illetően sem maradt el ez az alkalom a többi olyan közművelődési eseménytől, amelynek a Kamaraterem biztosít teret: a könnyen emészthető pop-nótáktól az alternatív próbálkozásokon át az erősen zúzós metálig ugyanis átfogó válogatást kaptunk a teljes kínálatból. Csöppet sem volt rossz utazás, inkább meglepő.

Mert amit a világhálón vagy a rádióban meghallgathatunk Odett számai közül, messze elmarad attól, amit élőben kaptunk tőle s a csapatától, amelyben édesapja, az ex-Sziámis Polgár Péter gitározott és irányított. Velük játszott ezen az estén Takács Rajmund basszusgitáron, Roza Tamás szintetizátoron és Papp Csaba dobon, a legmagasabb színvonalon, tapasztalt, kipróbált muzsikusként.

 

____Eredeti-GYHRCSD_0029.JPG

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Polgár Odett sem kezdő már, ugyanis tizenvalahány éve annak, hogy a Megasztárban felfedezték. Első lemeze egy évvel később jelent meg, a Pötty a kockán 2010-ben. 2013-ban az énekesnő bekerült az Eurovíziós Dalverseny hazai elődöntőjébe, a Hanyatt, homlok, egyenest című 2011. évi albuma pedig Fonogram-díjat kapott. Tavaly az Ébredj rám! és a Sziget Fesztivál himnusza tette ismét népszerűvé. Gyulán a 2014-ben kiadott Csillagtérkép című nagylemezéből az Egy lépés erejéig adott ízelítőt.

Odett Zalaegerszegből indult el pályáján, divattervezőnek tanult, és a zene mellett a konyhakultúra is kiemelten foglalkoztatja, egyebek mellett a gyulai. Zárszóként (már csak ezért is) lenne egy javaslatunk: amennyiben fellép még városunkban ez az alternatív, széleslátokorű nő, feltétlenül váltsanak jegyet a koncertjére.

 

____Eredeti-GYHRCSD_0024.JPG

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)