Papp lászló
Fotó: Gyulai Hírlap
Azt álmodom, hogy Gyula a művészetek városa. Mert sárga irigységgel nézem Vásárhelyt, az alföldi tárlatát, a Barcsay-, Kondor Béla- és a többi rangos kiállításukat, melyeket Pest is szívesen magáénak tudna.
Azt álmodom, hogy Gyula is a művészetek városa lett. A volt harisnyagyár üres emeletét, tetőterét műteremlakásokká alakították. Loft. Ösztöndíjak, kiállítások, megbecsült művészek. Sőt: megbecsült művészet. Télen festők, költők ülnek a Komlóban, a Reinhardtban, s mind a jó kis éttermekben, kávézókban, a kora őszi teraszokon, beszélgetnek, vitatkoznak – két vers, két regény, két festmény között –, s a cechet a pincér csak aláírásra hozza: – Ezt a város állja, művész úr!
A művésznek itt pénze sosem volt, Kohán Györgytől jó Simonyi Imréig. Állja a cechet, mert a városnak a művészet fontos. Mert a város a művészet városa. Egy alföldi kisváros, amelyben pezseg az élet, a fiatalok visszajönnek ide élni, ahol van jövő. Igen, itt a Viharsarokban. Ahol őszintén, érdeklődéssel várjuk Kiss Ottó új regényét, Székelyhídi Attila készülő kiállítását, amelyen már lehet kapni összegyűjtött képeinek vaskos albumát is.
Még azt is álmodom, hogy Gyula nem az Alföld Alaszkája, Firenzéje, mittudoménmije, hanem Gyula az Gyula. Egy város, ahol van megbecsült, megfizetett állása szakmunkásnak, mérnöknek, orvosnak, tanárnak. Tisztes megélhetése öregnek, fiatalnak. Mert egy város. Város, amelyben él a művészet. Meg azt is, hogy sétálok az őszi Árpád utcán, kiállításmegnyitókra járok, és utcai teraszon művészetről beszélgetek. Ilyet álmodom. Kérlek, ne…
