Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Bálint-napi csevej

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. MAGAZIN • 2017. február 17. 13:10
Bálint-napi csevej
A szerelmesek ünnepéről a Gyulai Ifjúsági Központban tartottak interaktív beszélgetést
____Eredeti-P1150174.JPG

Nagy Adrienn, Fodor György és Szicsek Margit 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Bálint-napi beszélgetést tartottak a Gyulai Ifjúsági Központban február 14-én. A szerelmesek napján tartott rendezvényen a Bálint-nap eredete, múltja és jelene került terítékre.

A szép számmal összegyűlt fiataloknak Szicsek Margit pszichológus, Nagy Adrienn néprajzkutató és Fodor György magyartanár voltak a beszélgetőpartnerei.

A Ficzere Csenge kérdéseire adott válaszokból a résztvevő diákok megismehették a Valentin-nap eredetét Fodor GyörgytőlNagy Adrienntől ízelítőt kaphattak a Bálint-nap megünneplésének szokásairól a paraszti társadalomban, Szicsek Margit szavain keresztül pedig a szerelmesek ünnepének lelki hátterébe nyert bepillantást a hallgatóság.

Elhangzott egy érdekes történetet Szent Valentin csodatételéről, és arról a bizonyos valentini üzenetről, mosolyoghattak a diákok a kilenc almamag babonáján, és elmélkedhettek az ünnep és a hétköznapok ünneppé tétele közti különbségről. A sokszínű és interaktív beszélgetésből rengeteg új információt begyűjthettek a fiatalok a szerelmesek napjáról, és pici térképet kaphattak a Bálint-nap és a Valentin-nap útvesztőjéhez.

GYULAI HÍRLAP • 2017. február 17. 13:10
Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)