Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Új arculatot kapnak a gyulai kiállítóhelyek

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2017. január 20. 12:15
Új arculatot kapnak a gyulai kiállítóhelyek
Fábián Tamás: a cél, hogy egységes legyen a kínálat az ideérkezők előtt

Egységes arculatot kapnak az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. irányítása alatt álló kiállítóhelyek – az Almásy-kastély Látogatóközpont, az Erkel Ferenc Emlékház és a gyulai vár pedig új honlapot is kapnak. A változások és újítások miértjéről és menetéről, valamint az új arculat adta lehetőségekről Fábián Tamás kommunikációs vezetővel beszélgettünk.

____Eredeti-GYHRCSD_0010.JPG

A gyulai kiállítóhelyek új arculatát Fábián Tamás mutatta be lapunknak 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

– Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeumok Nonprofit Kft. néven működik az a cég, amely a művelődési központot és Gyula öt kiállítóhelyét – az Almásy-kastély Látogatóközpontot, a gyulai várat, az Erkel Ferenc Emlékházat, a Ladics-házat és a Kohán Képtárat – működteti – kezdte Fábián Tamás. – Legnagyobb mértékben ez a cég biztosítja a város kulturális életét, az elképzelésünk pedig az volt, hogy ennek egységes arculatot adjunk. Nehéz feladat, hiszen mindegyik helyszín tele van értékekkel, de mégis nagyon másak. Az arculat mellett fontos volt, hogy egy egységes kínálatot tudjunk az ideérkezők és a Gyulán lakók elé tárni.

A kommunikációs vezető kifejtette, hogy az is nehézséget okozott, hogy a cég mellett a művelődési központ, egy emlékház, egy gimnázium és számos egyéb dolog viseli Erkel Ferenc nevét, amely teljes mértékben érthető, viszont valami mást szerettek volna kitalálni. Így megszületett a Gyulakult elnevezés, amely egyben a kiállítóhelyeket tömörítő weboldal neve is lesz. Előrefelé gondolkodnak, és arra, hogy a jövőben hogyan lehet minél jobban kihasználni az arculatot és a választott nevet.

– A megjelenés grafikájában színkódokat használunk – így minden tagintézménynek van egy saját színe –, amelyek a logóban is visszaköszönnek. Ez volt a legelső eleme a történetnek, ekkor lett meg a koncepció arról, hogy mit is szeretnénk csinálni, és hogy lehet mindezt megjeleníteni. Az Erkel-emlékház például bordó, míg a vár kékes árnyalatú színt kap, a Ladics-ház sárgát, ezek pedig megjelennek a műsorfüzeteken és a szórólapokon is, hogy egyértelműek legyenek a programok – mondta Fábián Tamás.

– Két irányba végzünk nagyon komoly tevékenységet: az egyik az idegenforgalom, a másik a helyiek felé történő kommunikáció, így mindkét irányba meg kell felelnünk. Az idegenforgalom miatt született az a döntés, hogy a három leginkább fajsúlyos és legnagyobb érdeklődésre számot tartó kiállítóhely önálló honlapot és arculatot kap. Ezek a vár, a kastély és az Erkel-emlékház. Egy nagyon letisztult felületet szerettünk volna készíteni, amelyen nincs túlmagyarázva semmi, és úgy gondolom, ez sikerült. A színekkel és egy-egy képpel szerettünk volna játszani, valamint minden kiállítóhely kapott egy „jelmondatot”: a Mesél a kastély már viszonylag régóta használt, a vár esetében a Kézenfog a történelemre esett a választásunk. Ezek arra szolgálnak, hogy a látogató egyből megtudja, hogy mire számíthat az adott intézményekben. 

GYULAI HÍRLAP • 2017. január 20. 14:33
Fábián Tamás: a cél, hogy egységes legyen a kínálat az ideérkezők előtt
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)