kiss lászló (Németvárosi attila) és kosztolányi dezső
Fotó: Gyulai Hírlap
NÉMETVÁROSI ATTILA
Kosztolányi és a kábítószer1 (lábjegyzetek vannak!)
esszétanulmány
Dolgozatunk a kábítószeres Kosztolányival – különös tekintettel Kosztolányi Dezsőre – kíván foglalkozni. A teljesség igénye nélkül, hiszen a körülmények, az oda-, ám különösen a visszavezető utak feltárásai alighanem hosszabb teret és időt venne igénybe. De dolgozatunk bemutat más egyebet is, ami ehhez kapcsolódik, illetve ami utal arra, hogy Kosztolányi kábítószerezett, nevezetesen, hogy: kábítószerrel élt. Nem lehetünk elég részletesek a fentiek tekintetében, ezért van az, hogy csupán néhány aspektusát villantjuk fel ennek a dolognak, tudniillik annak, hogy Kosztolányi – bizony – fogyasztott drogokat. Dolgozatunk célja annak felvázolása, hogy egy hétköznapi, jóllehet a bűn kategóriájába sorolható eset miként ad lehetőséget különféle költészeti adalékok, keletkezéstörténetek filológiai értékű feltárásának.
Teljesen nyilvánvaló metaforákban mutatkozik meg a vázolt probléma, melyről csupán a teljesség igényével, mégis annak igénye nélkül, és sokkal inkább a teljesítmény igényével lehet szólnunk: hogy milyen szerepet is játszott Kosztolányi életében, és így az egész huszadik század eleji magyar költészet történetében a kábítószer. A fennebb megszólított szerző Verőfény című későn írott, érett novellájában például ez olvasható (többek között): „(ahhoz ti., hogy jól érezzék magukat – megjegyz. Tőlem) [á]llandóan égetni kellett volna a villanyt, ami költséges szenvedély.” Azaz elmondhatjuk: máris lelepleződött az író, minthogy a kábítószer és a drogok, amik a tisztánlátáshoz, a világossághoz nélkülözhetetlenek, költséges dolgok, csupán drágán beszerezhetőek, és hogy nem csekély összegbe kerülnek. Ugyanebben a novellában, huszonhárom sorral lejjebb, még azt is olvashatjuk, hogy „[m]indig azt éreztük, hogy utoljára fizetünk házbért, s a következő negyedben már máshol ütjük föl a sátorfánkat.” Hát ez az! Például az utcán! A drogozás hihetetlen mértékben veszélyezteti az ember egészségét, és könnyen nyomorba dönthet. Tessék körülnézni az utcán! Ez a kitűnő – mindamellett: önreflexív! – novella, mely 1930-ban keletkezett, nyíltan beszél a kábítószer-fogyasztás ártalmairól. A fenti idézetekből tehát tisztán kivehető, hogy Kosztolányi – noha a terminus technicus nem irodalmi – kábítószerezett. De máshol is ír ilyeneket.
A másik, amit nem lehet nem észrevenni, hogy a felesége – Kosztolányi Dezsőné – írt róla egy könyvet. Amiben megmondja, hogy az ura nem volt beszámítható, mert szerekkel élt, különféle szereket használt. Leleplezi az urát, amint a fürdőkádban ül. Nyíltan megmondja, hogy Kosztolányi drogozott. Ezt mondja: „Ő a fürdőkádban ül, én ... pedig véletlenül megtalálom a veszedelmes (szart) szert ... Szégyellem, hogy erről eddig nem tudtam ... Eszembe jut, hogy valamikor régen, évekkel ezelőtt, egy darabig valóban nyíltan élt vele, de hamarosan abbahagyta."2 Ezzel mintegy kapásból el is árulja a kontextust, azt, hogy mi volt: Kosztolányi kábítószeres voltát. Máshol azt olvashatjuk, hogy „[g]yalázkodó leveleket kap, lelövéssel, megveretéssel fenyegetik, suhancok ólálkodnak a házunk körül...”3 Ez mindennél jobban bizonyítja Kosztolányi kábítószeres voltát, azt, hogy Kosztolányi kábítószeres volt, és gyakran rémeket látott, hallucinált,4 de talán valamelyest az alvilágra is fényt vet, sejtetvén, hogy a Nyugat nagy költője szervezett bűnbandák körébe is bejáratos volt, és hogy ott rendszeresen ólálkodtak.
További érdekes kultúrhistorikumra és egyéb kapcsolatokra bukkanunk, ha más kontextust nézünk – összefüggésében. A kábítószerezéstől – tudjuk – nem esik messze a szex és a nemi érintkezés fája. Jó példa erre a házibulikon drogozó fiatalok példája, hiszen a mámor önfeledt pillanataiban gyakran bekövetkezik a szexuális úton terjedő aktus – és így a baj is. Sok ilyen példa van manapság. Visszatérve gondolatmenetünkhöz: Kosztolányi Dezső lépten-nyomon rávilágít erre. Figyeljük meg például Ady Endre versét, melynek címe – ez a későbbiekben fontos lesz – Csupán magamtól búcsuzom. Ez a költemény – kijelenthető – egy Arany Jánost búcsúztató poéma, egy valódi sírvers, amilyet csak kevesen írtak,5 ez is bizonyítja, mekkora költő volt Ady. A költemény azért is fontos, mert Ady írta – aki egyébként nagyon kedvelte Petőfit, ezért költötte Ez egyszer kedvemér' című versét –, és Arany János temetésén olvasta fel elsőként; másodjára 1912. május 23-án, Rákospalotán, az ún. Véres Csütörtök alkalmából, fejhangon. Ez a költemény így végződik:
„Arany, ne hidd, hogy búcsuzom Tőled,
Csupán magamtól búcsuzom.”
Ez az utolsó két sor azért elévülhetetlen és jelentős, mert van benne egy csavar, ami azt bizonyítja, hogy Ady nagy költő volt. És itt máris rá lehet tapintani Adyra, aki mindennél előbbre helyezte önmagát, önnön lelkivilágát, aki voltaképpen egy fasz volt, kimondhatjuk, egy nagy fasz, erre utal Féja Géza is, amikor a XIX. század végi magyar gazdaság makroökonómiájával foglalkozó munkájában – áttételesen – Adyt a magyar nemzet legmerevebb hímtagjának nevezi,6 Adyt, aki magát még Aranynál is nagyobbnak tudta, és aki kábítószeres volt, pedig nem volt jóban Kosztolányival. Arról van szó tehát, hogy Ady elbúcsúzik Aranytól – tegezi! –, de mégis inkább önmagától búcsúzik,7 valószínűleg azért, mert a levegőben lógott már a szifilisz Damoklész kardja, és Ady érezte, hogy meg fog halni. Ezért lenne érdekes – a szifilisz miatt – mélyebben megvizsgálni Toldi és Bence kontextusát a Toldi Miklósban, különös tekintettel a homoerotikus nádasos részre,8 ahol Toldi, a híres vitéz a – szexuális értelemben véve is, sőt – fülledt éjszakában farkánál ragadja torkon a farkast. Így talán választ lehet kapni arra is, miért betegeskedett annyit Arany János. Így gomolyognak a különféle költészettörténeti adalékok!
További érdekes költészettörténeti adalékokhoz jutunk, melyek nem annyira Kosztolányi – immáron bizonyított – kábítószeres voltát bizonyítják, mintsem mást, ha megnézzük, hogy Kóbor János Léna című verse egyrészt Adyra reagál, arra üt, vele lép kontextusba, és teremt viszonyt, írja át (vö. Léda-versek), másrészt a Kóbor-vers – és bizonyos tekintetben a Kóbor-költészet motívumrendszere is – egyfelől hajaz, másfelől utal arra, hogy Ady szerette az oroszokat (Léna orosz nő volt, tartós folyással), elsősorban Puskint, és olvasta is őket. Költészettörténetileg ekkor lép közbe Babits Mihály, aki a századelőn a legnagyobbak közé tartozott, és nem (!) volt kábítószeres, és – épp ezért – később nem volt jóban Kosztolányi Dezsővel sem:
„jaj én vagyok az ómega s az alfa.”
Ez a – költészettörténeti – sor akkor lesz igazán jelentős és kontextuális, amennyiben tudjuk, hogy Kóbor János – Kóbor Tamás egyébkénti leszármazottja – az Omega együttes énekes-gitárosa volt, hiszen így tudjuk, hogy Babits Mihály idézett versében rajongói elfogultsággal erre az együttesre céloz, mint ahogy máshol – másik versében – például ezt írja:
„zenére téped szívem vérverését,
szerelmem, új szerelmem, ős varázsom,
dús mézkirálynőm, mérgezett darázsom.”9
Ez is az Omegáról és Kóbor Jánosról szól! Különösen hangsúlyos a tépés említése, ami a közszókincsben a füves drogozás szinonimájaként használatos, sőt így reprodukálódik Munkácsy hírhedt festményén is (Tépéscsinálók), amely a kor megváltozott erkölcsi viszonyainak leképezéseként is értelmezhető, jóllehet valójában eladósodott szabadkőműveseket ábrázol, rajtaütés során. (Példának okáért Márai József Füveskönyve vagy a Krúdy-hősök sem akármik! Gondoljunk csak Rezeda Kázmér alakjára vagy A vörös postakocsira, meg ezekre a történetekre. De szerintem Rilke is idevehető, meg Márai.)
Visszatérve Adyhoz: a Léda név az Adél fordítottja (Léda = Adél), a Léna pedig az Anélé (Léna = Anél). Ez az anál szóra vonatkozik,10 és azt jelenti, hogy Kóbor János, miként Ady is, gyakran a zavarosban halászott, azaz – ha az anál szót továbbértelmezzük, vö. kanál – egy tálból cseresznyéztek, és Kóbor gyakran beleköpött Ady levesébe a továbbértelmezés kontextusában. S mivel Léna oroszul (!) – utaltunk rá – folyót is jelent, teljesen világosan megfigyelhető, hogy nagyon bonyolultan szövődik a háló, a költészettörténet izgalmas hálója. Innen már csak egy ugrás Illyés Gyula Nézd, hogy gőzölög... című gondolatokban gazdag költeménye, mely egy korabeli vicc újraértelmezése, átírása (Egy kislány és egy kisfiú beszélgetnek. – Látod, milyen hosszú? – Látom. – Érzed, milyen meleg? – Érzem. – Ezt mind én szartam!).
Nem véletlen, hogy Kosztolányit barátai csak Didének szólították, célozván ezzel arra, hogy Freuddal való kapcsolata nem múlt el nyomtalanul, tehát hogy Freud nyomot hagyott Kosztolányin.
Azt még leírnánk, hogy csupán hozzátenni akartunk valamit a Kosztolányiról szóló, a Kosztolányival foglalkozó dolgokhoz, könyvekhez. Ez – úgy véljük – sikerült is, és rávilágíthattunk a tényre, hogy Kosztolányi előszeretettel nyúlt bizonyos dolgokhoz, és olykor gyakran összemosódott előtte a világ:
„Mostan színes tintákról álmodom.”
– írja egy helyütt, és teljesen zagyván folytatja, összevissza ír mindenféle színről, nem képes betartani a sorrendiséget.
De ennek részletes, minden költészettörténeti kontextust alaposan kivizsgáló feltárása már egy másik dolgozat feladata lenne. Most nincs rá mód. De terebélyesedhet a kontextus, ha a fent vázolt problémákon elgondolkodunk, és megpróbálunk eligazodni az összefüggések kusza hálózatában, kontextusokat teremtve.
____________________________________
Jegyzetek
1 A Békés Megyei Bizottság által kiírt – irodalmi – pályázat Esszé, tanulmány, dolgozat kategóriájára beérkezett – nem díjazott – alkotás. Stikában közreadja: Kiss László.
2 Kosztolányi Dezsőné: Kosztolányi Dezső. Holnap Kiadó, Bp., 1990, 258.
3 I. m. 232.
4 Talán a feleségét is érdemes volna megvizsgálni ebből a tekintetből. Ez egy külön vizsgálat lenne, eltérő eredményekkel.
5 Ilyen címen Ady írt egyedül!
6 „Ady lírai hangszer volt, a magyar közösség legnagyobb »szerszáma«.” Féja Géza: Nagy vállalkozások kora. Bp., 1943, 156.
7 Utoljára olvasott fel az összejövetelen.
8 A nád a feltámadás és a meghalás szimbóluma, azonfelül a hajat is jelképezheti, de az újabb kutatások szerint (lásd Heintze-Müller: Nádiposzáta és gülüszem: társas szex a mindennapokban, Suhrkamp, 1999) a fanszőrzet elévülhetetlen jelképe. Vö. Farkasokkal táncoló.
9 Tehát beleeresztette a fullánkját.
10 Lásd Heintze-Müller, i. m. 25.
