Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Megmozgatták a gyulai óvodásokat a „Lila” iskolában

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2016. december 12. 12:45
Megmozgatták a gyulai óvodásokat a „Lila” iskolában
A rendezvényen mintegy száz gyermek sportolt együtt
Sportnapra hívták a Gyulai 5. Számú Általános Iskola és Sportiskola pedagógusai a helyi óvodák nebulóit december 12-én. A már hagyományosan megrendezett eseményen ügyességi játékok és akadálypályák várták a mozogni vágyó apróságokat.
____Eredeti-alap__2_.jpg

A Mikulás korát meghazudtoló fizikummal vezényelte le a bemelegítést 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

– Ezzel kívánunk lehetőséget teremteni arra, hogy a kicsik betekinthessenek az iskolai életbe úgy, hogy közben kedvet csinálunk a rendszeres mozgáshoz is – fejtette ki a nap apropóját Szabadosné Bécsi Katalin, a tagintézmény vezetője.

Az eseménynek otthont adó intézmény első embere azt is hozzátette: több rendezvényükre is meginvitálják a helyi óvodásokat, akik legközelebb a „Lila” iskola karácsonyi ünnepségére hivatalosak. A szervezők célja, hogy a kicsik számára – amikor annak eljön az ideje – ne legyen teljesen idegen  a tankönyvek, a betűk, a számok és az iskolai tanórák világa. 

Ezúttal mintegy 100 óvodást vártak a nem mindennapi eseményre a város három óvodájából. A bemelegítést személyesen Mikulás bácsi vezényelte le, aki erre az alkalomra korát meghazudtoló fizikummal érkezett, és könnyedén ugrált, majd helybenfutott az apróságok legnagyobb csodálatára. 

A törökzugi, a németvárosi és a Béke sugárúti ovik gyermekei ezen a napon akadálypályákkal, ügyességi játékokkal és egyéb játékos kihívásokkal találkozhattak a különlegesen berendezett tornateremben. A jó hangulatú esemény végén az apró vendégek karácsonyi ajándékot is kaptak, amit az iskola alsósai készítettek nekik. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)