Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A víz megannyi szerepe képekben

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • KULTÚRA • 2016. augusztus 09. 09:00
A víz megannyi szerepe képekben
Cseppekbe zárt világ címmel nyílt fotótárlat a Tájvízházban
Cseppekbe zárt világ címmel nyílt tárlat a Székely Aladár Fotóklub tagjainak képeiből augusztus 5-én a Tájvízházban. A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság által fenntartott kiállítóteremben első alkalommal mutatkozik be az idén 32 éves gyulai alkotócsapat, munkáik anyaga szorosan kapcsolódik az intézmény és a város egyik központi eleméhez, a vízhez.
____Eredeti-GYHRCSD_016.JPG

a fotótárlat megnyitója

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az ünnepélyes megnyitón Pozsárné Kaczkó Zita irodavezető üdvözölte a jelenlévőket és a kiállítókat a Tájvízház udvarán. Köszöntőjében a XVIII. században épült épületet mutatta be, amely 78 éven keresztül gőz- és kádfürdőként üzemelt a városban. A KÖR-KÖVIZIG 2013-ban hozta létre a környező vizeket, természeti értékeket és a gyógyfürdőzést bemutató kiállítást az épületben. Külön érdekességként megemlítette: udvarán egy 1901-ben fúratott, 430 méter mély kút áll, amelynek közkifolyója még a ’70-es években is működött.

Kara Szilvia Márai Sándor Füveskönyvéből idézett gondolatai után a Sárrét Kamarazenekar előadását hallhatta a mintegy 80 főnyi közönség. Domokos Balázs (fagott), Makra Gabriella (fuvola) és Szabó Tamás (klarinét) Farkas Ferenc- és Bartók Béla-szerzeményeket játszott.

Bagyinszki Zoltán fotográfus megnyitó beszéde előtt – és közben is – tiszta vizet öntött a pohárba. Először jelképesen, majd átvitt értelemben. Szavaiban a gazdag nyelvünkben és vizuális miliőnkben fellelhető cseppeket sorolta vég nélkül, majd a rendezvény összművészeti mivoltát méltatta, amelyben jelen volt a fotózáson kívül az irodalom, a zene és az építészet is.

A fotográfus kijelentette: a fényképezést meglehetősen megváltoztatta az Internet elterjedése, hiszen naponta millió kép kerül föl a világhálóra, ám a megszámlálhatatlan fotók közül mégis kitűnik a néhány tartalmas és profi alkotás. Két jubileumot is ajánlott a fotózni szerető nagyközönség figyelmébe: a ’56-os forradalom 60. és a gyulai vár ostromának 450. évfordulója számos pillanatot kínál megörökítésre.

A kiállítók – Bánfi Barnabás, ifj. Bánfi Barnabás, Boldog Zsuzsanna, Bagyinszki Zoltán, Fenyvesi Dóra, Gyubák Éva, dr. Jakucs János, Kesztyűs András, Lőrincz Attila, Méry Rudolf, Oláh Szabolcs, Rusznyák Csaba, dr. Tokajiné Kliszek Katalin, Tóth Péter, Vaclavszky János és Veres István – képei a víz megannyi szerepét láttatják a fotótárlat szemlélőivel.

A rendezvény végén Bánfi Barnabás, a fotóklub elnöke szimbolikusan átvette a bemutatóterem kulcsát, amelyet szeptember 4-ig birtokol a közösség. Alkotásaik aznapig tekinthetők meg a Városház utcai Tájvízházban.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)