Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ma kezdődik a foci-Eb

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2016. június 10. 14:00
Ma kezdődik a foci-Eb
Összegyűjtöttük azt a hét csapatot, amelyik meghatározó lehet a kontinenstornán
____Eredeti-magyar_valogatott_rangado.hu.jpg

A magyar válogatott 

Forrás: Rangado.hu

Elrajtol a 2016-os Európa-bajnokság ma este 21 órakor a franciaországi Stade de France stadionban. Ekkor kezdődik ugyanis a Franciaország–Románia mérkőzés. Összegyűjtöttük azt a hét csapatot, amelyik meghatározó lehet a kontinenstornán, és a végső győzelemre is esélyes.

Franciaország

Tiszteletünk jeleként kezdjük a sort a házigazda Franciaország nemzeti tizenegyével. A Didier Deschamps vezette francia csapat talán nem a legerősebb összetételű válogatottja a tornának. Azt azonban ne feledjük, hogy az egyetlen világbajnoki trófeájukat éppen a hazai rendezésű, 1998-as világbajnokságon szerezték. Az Európa-bajnokságon eddig két alkalommal tudtak nyerni, lőször 1984-ben Michel Platini, míg másodjára, 2000-ben Zinédine Zidane vezetésével. A világbajnoki cím után talán most az Eb-címet is megnyerik hazai pályán a Les Bleus-k?

 

Spanyolország

Mit is tudnánk hozzátenni a spanyol armada tiszteletet parancsoló dicsőség listájához? Háromszor nyertek Európa-bajnoki címet és egyszer a világbajnokságon is diadalmaskodtak. A spanyol nemzeti tizenegy az első európai válogatott, amely egymás után három nagy tornát tudott megnyerni. 2008-ban Eb-győzelem, 2010-ben vb-győzelem, majd 2012-ben újra Eb-arany. Kihagytunk valamit? Ja, Spanyolország az Európa-bajnoki címvédő!

 

Németország

„A futball olyan játék, amit 22-en játszanak 90 percen át, és a végén mindig a németek nyernek.” A legtöbb tippelő egyértelműen német győzelmet prognosztizál. A Nationalelf még a spanyolokénál is erősebb mérleggel rendelkezik: a világbajnokságon négyszer, az Európa-bajnokságon pedig háromszor volt aranyérmes, ráadásul ők a jelenlegi vb-címvédők! 

Érdekesség: Németország az egyetlen a világon, ahol a férfi- és a női válogatott is világbajnokságot is tudott nyerni. 

 

Olaszország

A Squadra Azzurra négyszer ünnepelhetett világbajnoki címet (1934-ban, 1938-ban, 1982-ban, 2006-ban), és egyszer az Európa-bajnoki címet is megkaparintotta (1968-ban). A főképp az olasz Serie A-ban játszó játékosokra építő olaszokra mindig esélyesként kell tekintenünk. Összeszokott a csapatuk, hiszen több játékos is az olasz bajnok Juventusból érkezett. De a többiek is, kevés kivételtől eltekintve, mind otthon játszanak. Így Conte-nak nem kellett összerázni a most kellően fiatal, de kellően tapasztalt játékosállományt. Kíváncsian várjuk az azzurrik idei teljesítményét!

 

Anglia

A két alkalommal is Eb-bronzérmes oroszlánok mindig bombaerős kerettel érkeznek, de mindig lógó orral távoznak. A tisztán csak az angol Premier League-ben játszó játékosokkal felálló Hodgson-fiúk, újra nagy reményekkel érkeznek Franciaországba. A kérdés, mikor és hogyan mennek haza.

Érdekesség: Anglia, Skóciával játszotta a labdarúgó-történelem legelső válogatott mérkőzését 1872. november 30-án.

 

Portugália

Hiába játszik itt a világ jelenlegi legjobb játékosa, eddig a luzitánok mégsem tudtak nagyot robbantani. Bár van egy ezüstjük 2004-ből és két bronzérmük 1984-ből és 2000-ből, eddig adósak a nagy címekkel. Talán a friss BL-győztes, aranylabdás, aranycipős gigasztár most megrázza magát? Reméljük, hogy igen! 

Érdekesség: CR értéke egymaga négyszerese a teljes magyar válogatottnak!

 

Belgium

Ide talán még befért volna Hollandia vagy a fekete ló Ukrajna is, de mi inkább Vörös Ördögöket választottuk. Belgium Eb-győzelme meglepetés lenne természetesen, ugyanakkor lehet-e meglepetéscsapatnak nevezni azt a válogatottat, amely hónapokig vezette a FIFA világranglistáját, és most is második?

Érdekesség: a belga légitársaság, a Brussels Airlines gépein a válogatott képe díszeleg, ezzel is jelezve, hogy valami nagy dolog van készülőben.

 

És mi lesz a magyar válogatottal? Jogos kérdés! A szerkesztőség megszavazta, hogy továbbjutunk a csoportból. Hozzá kell tennem, éppen rendkívül pozitív hangulat uralkodott az irodában. Akárhogy is, ma elindul a kontinens torna. Jó szurkolást!

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)