Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Tízéves fennállását ünnepelte a Napfény Nappali Központ

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2016. június 10. 10:00
Tízéves fennállását ünnepelte a Napfény Nappali Központ
A gyulai intézményben verssel, tánccal és színházzal emlékeztek meg az évfordulóról
____Eredeti-alap.jpg

Ünnepi rendezvény a Napfény Nappali Központban 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

– Tíz éve, hogy megszűnt itt az általános iskola és akkor merült fel annak az ötlete, hogy a Béke téren egy időseket ellátó nappali intézményt hozzunk létre – kezdett bele 10 éves történetükbe Kiss Szabolcs intézményvezető. – Akkoriban, ha az itteni a nyugdíjasok egy kis kikapcsolódásra, beszélgetésre vágytak, elég messzire el kellett sétálniuk a közösségi élményért, így létrejött az intézményünk, ahol ma az idősek mellett pszichiátriai betegek és fogyatékkal élők nappali ellátása is folyik – fejtette ki az intézményvezető.

Kiss Szabolcs 

Kiss Szabolcs azt is hozzátette: nagy öröm számára látni azt, hogy kollégái tehetségének, és munkájának köszönhetően mára valódi közösséggé kovácsolódott a csapat, akiknek tagjai többek között színjátszó körrel és kézműves-foglalkozásokkal színesítik a mindennapokat.

– Átlagban napi 100 fő fordul meg nálunk, ha a 10 évet vesszük, kollégáim ez időalatt mintegy 180 ezerszer nyújtottak segítséget a 90%-os kihasználtsággal működő intézményünkben. Ezek szép számok, nagyon elégedettek vagyunk vele – tette hozzá Kiss Szabolcs.

A délutáni program köszöntővel indult, majd Nagy Árpád, a klub egyik tagja szórakoztatta az egybegyűlteket trombita-előadásával. Őt Beszterczey Attila színművész követte, aki Wass Albert költeményét adta elő, majd néptáncműsorral állt színpadra Horváth Péter és Pluhárné Petneházi Enikő. Ezek után a Napfény dalkör műsorával folytatódott az események sora, végül a színjátszó kör mutatta be Dióbél királyfi történetét.

Czirják János, a darab egyik szereplője lapunknak elárulta: mindössze néhány hónap kellett ahhoz, hogy betanulják a történetet, és a szöveggel sem akadtak különösebb gondjai. – Néhányszor elolvastam, egy párszor elmondtam magamban, és már meg is tanultam a szövegemet. A szerepeinket Domokosné Szántó Gyöngyi, a felkészítőnk osztotta szét, és mindenki elégedett volt azzal, amit kapott, örülünk a fellépésnek, még jelmezeket is kölcsönöztek nekünk a várszínházból – részletezte lelkesen a darab egyik szereplője.

– A történet a király három fiáról szól, és abban az öreg király próbára teszi a gyermekeit. A legügyesebb nyeri el a koronát, és elárulom: Dióbél királyfi lesz az – tette hozzá a kertészt alakító Czirják János.

Kiss Szabolcs a nap eseményeit összefoglalva kifejtette: – Ez kerek szám, a tíz éves jubileum önmagában is ünneplésre ad okot, és ma délutáni programok abban is segítségünkre vannak, hogy még tovább építsük a Napfény Nappali Központ kis közösségét. Az eseményen az előadások után a Calypso Band zenélt, és estébe nyúló táncos vacsorával zárta a napot a Béke téri nappali központ lelkes közössége. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)