A túra egyik állomása
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A szombat kora reggeli indulás olajozottan zajlott: a dízelüzemű busz lendületét csak a sosem elévülő „schengeni határátkelés” törte meg. A csaknem fél órára visszatartott busz felbőszült bikaként vágtatott a Partiumban, hogy legközelebb a bánsági Karánsebesen fújja ki magát. Addig a banda megtekinthette a belvárost, a Sebesen átívelő híd patináját, és a világon egyedülálló, csúfoskodó, földfeletti girbegurba gázcsöveket.
A következő állomás Herkulesfürdő volt. Az egykoron szebb napokat látott cserna-völgyi település barokk palotái ma már csak a Monarchia egyik leghíresebb fürdővárosának mementójaként állnak. És romlanak. Két nagyobb csoportra oszlott a csapat, ám a hirtelen eleredő zuhárénak köszönhetően a hegyet meghódítók is csaknem annyira eláztak, mint a fürdőzők. Míg az utóbbiak pihentek, a kirándulók szép látnivalókkal gazdagodtak, no meg bőrükön tapasztalhatták meg, mennyire csúszik egy hegy sárosan. A szálláson nyirkos, szinte télies este és nem utolsósorban meleg vacsora fogadta a vendégeket.
Pünkösd első napján utunk az Al-Duna, és a partján fekvő Orsova felé tartott. Bár ez a település már nem ugyanaz a régmúlt időkre visszatekintő város, ahol Szemere Bertalan a XIX. század derekán elrejtette a magyar Szent Koronát: sajnos, a történelmi helyszínt a Vaskapu I. vízerőmű megépülése miatt 1970-ben elárasztották, és tőle északra húzták föl a mai Orsovát, amelynek omladozó vasbeton objektumai nem sokat árultak el nagy múltú elődjéről. Hajóra szállt a csapat, és rövidesen a Kazán-szorosban találta magát. Először a római hódításoknak emléket állító Traianus tábláját pillanthattuk meg, majd vegyes érzelmekkel haladtunk el Európa legnagyobb kőbe faragott szobra, Decebal dák uralkodó 55 méter magas portréja előtt. A Duna mélysége itt akár 120 méter is lehet.
A dokkolás után a Bigér-vízesés felé robogott a busz. Az Anina-hegységben található látványosság a mohaborította tufalépcsőin nyolc méterről lezúduló megszámlálhatatlan vízsugara miatt kapta nemzetközi hírnevét. A banda az estig tartó programoktól és utazástól nem fáradt el annyira, így vacsora után nem átallott muzsikálással, poharazgató tereferével búcsúzni a héttől.
Hétfőn vendégriasztó, hűvös-szeles reggel indította útnak a brigádot. Hazafelé útba esett a „Kis Bécsnek” is nevezett Temesvár. A városnézés a Losonczy-térről, az alacsony tornyokkal épült dómtól indult, az Opera-téren át és az ortodox katedrális mellett egészen a Ceaușescu-diktatúrát megdöntő forradalom kirobbanásának helyszínéig tartott. A temesvári kirándulás stílusosan zárult: egy múlt század eleji, szecessziós enteriőrű étteremben csorbalevessel enyhítette éhségét a sétától megéhezett társaság.
Hazafelé Kukár István köszönetet mondott a hétvége minden segítőjének, többek között a Teremtőnek, hiszen csodával határos módon, az általános rossz idő ellenére a csapat szabadtéri programjainak nagy részét elkerülte az eső. Bár a jövő évi kirándulás úti céljáról még nem esett szó, a Kukár-házaspár kiötölt egy fotókiállítást, amely a QKARTOUR több mint két évtizede alatt készült fényképekből válogat majd egy tárlatravalót a nagyközönségnek.
A csapat
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
