Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Egész napos rendezvényen ünnepelték a víz világnapját Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E. HÍREK • 2016. március 23. 14:30
Egész napos rendezvényen ünnepelték a víz világnapját Gyulán
A kisebbeknek rajz-, a nagyobbak fotópályázatot hirdettek március 22. alkalmából
Idén hetedik alkalommal tartotta meg víz világnapi rendezvényét március 22-én a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság csapata. A nap folyamán székházuk körül zajlottak az események, amin a város óvodásai és iskolásait is részt vettek, többen közülük előadásokkal is készültek. A rendezvény kreatív pályázatára az óvodások halacskákkal készültek, a nagyobbak rajz- és fotópályázaton vehettek részt.
____Eredeti-GYHRCSD_030.JPG

A gyulai óvodások műsorral készültek a víz világnapjára 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Az esemény reggel 9-kor indult, és a Bodoki-szobornál felállított színpadon ünnepi műsor várta a megjelenteket egészen 15 óráig. A színpad körül felállított standokon az idei jelmondat jegyében „Vizek és mesterségek” bemutatói voltak láthatók. A Bodoki Károly Vízügyi Múzeum Baráti Kör jóvoltából a látogatók egész nap régi idő vizes mesterségeivel ismerkedhettek, a Tájvízházban pedig azokat bemutató vízimozit alakítottak ki. A Gyulai Várfürdő munkatársai standjuknál a gyógyvizet és a gyógyiszapot mutatták be részletesen minden érdeklődőnek.

Elsőként Szabó János műszaki igazgató mondott köszöntőt, aki a nap programjait részletezte, ezek után az Ewoldt Elíz óvoda és a Béke sugárúti óvoda csapatainak műsora következett. Azt Pepe Manó „tóparti partija” követte, amin az előadó szokásához hűen jól megnevettette és megénekeltette az apróságokat.

Közben 11 órakor az Ókörös zenekar is koncertet adott. Pribojszki Ferenc, a csapat egyik tagja lapunknak elárulta, ezúttal 20 perces előadással készültek, amin gyimesi csángó dallamokkal örvendeztették majd meg a közönséget.

Az eseményen felléptek a Karácsonyi János általános iskola diákjai is, akik bajor néptáncot adtak elő, és különleges műsorukból az is kiderült, hogy a jó sörhöz kristálytiszta vízre van szükség. Előadásukat a Nicolae Balcescu Román Gimnázium és Általános Iskola alsósainak műsora követte, majd az Energy Dance Cool csapata varázsolta táncparketté a Városház utcát.

 

Délután a víz világnapja alkalmából kiírt pályázatok eredményeit is kihirdették.

A rajzpályázat nyertesei:

Serfőző Balázs (Bay Zoltán Általános Iskola)

Vágó Viktória (N. Balcescu Román Általános Iskola)

Krajcsik Rita (Implom József Általános Iskola)

Ványi Bianka (Magvető Református Általános Iskola)

Séllei Bogi (Dürer Albert Általános Iskola)

Sárosi Márk (Dürer Albert Általános Iskola)

Gindilla Dóra (N. Balcescu Román Általános Iskola)

Holocsi Réka (Implom József Általános Iskola)

Mag Viktor (Implom József Általános Iskola)

Tóth Boglárka (Implom József Általános Iskola)

 

A fotópályázat nyertesei:

Stein Zsófia (Erkel Ferenc Gimnázium)

Csordás Krisztián (Göndöcs Benedek Középiskola és Kollégiumai)

Korcsok Dániel (Göndöcs Benedek Középiskola és Kollégiumai)

 

A szervezők Facebook-oldalán a legtöbbet lájkolt kép készítőjét is díjazták. Szép Zsófia az AstroNova film által felajánlott csoportfotózást és AquaPalota-belépőt nyert Locsoló kertész című fotójával. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)