Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - 900 diák és óvodás szavalt Gyulán a magyar nyelv napján

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.KULTÚRA • 2015. november 13. 23:00
900 diák és óvodás szavalt Gyulán a magyar nyelv napján
A rendezvény keretében a város több helyszínén szerveztek programot
November 13-án Gyulán is megemlékeztek a magyar nyelv napjáról. Az egész napos esemény keretében a város diákjai több helyszínen szavalták a kiválasztott verseket: a gyulai Vigadó melletti téren az óvodások mondták el Fésűs Éva Őszi dúdoló című versét, a középiskolások pedig a Göndöcs Benedek Középiskolában adták elő Orbán János Dénes Nem párnák közt című költeményét.
____Eredeti-GYHRCSD_0017.JPG

az óvodások Beszterczey attila színművésszel szavaltak közösen a gyulai vigadónál

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A Göndöcs-kertben megrendezett csoportos szavaláson az óvodások még percekkel a kezdés előtt is lelkesen gyakorolták a verseiket. A költeményt végül Beszterczey Attila gyulai színművésszel közösen adták elő a Vigadó melletti zenepavilonban és környékén.

A Göndöcs Benedek Középiskolában a nagyobbak gyűltek össze, az iskola több száz tanulója az épületben lévő kápolnában és tantermekben mondta el a kiválasztott verset. Ezen az eseményen dr. Czirok Sándor az intézmény igazgatója mondott köszöntőt, aki emlékeztetett rá, hogy a magyar nyelvet 1844 novemberében választották hivatalos nyelvvé országunkban, azelőtt a latin nyelvvé volt ez a szerep.

– Ma körülbelül 15 millióan beszélnek magyarul a világon. Nyelvünk nemzeti identitásunk alapja, ezért különös védelemre szorul – emelte ki az igazgató.

Az egész napos esemény folytatásaként a Kossuth téri IQ könyvesboltban a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium diákjai Kiss László író, tanár közreműködésével 11 órától adtak műsort. Azt követően, délután 4 órakor a Gyulai Ifjúsági Központban Péntek tizenhárom címmel tartott előadást Széll János tanár, etnográfus.

A nap záróeseménye a XV. Simonyi Imre Emlékverseny megnyitója volt, amit a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban rendeztek meg. Az esemény részeként egy Simonyi Imréről szóló beszélgetést hallgathattak meg az érdeklődők Kiss Ottóval íróval. 

A szervezők mindezeken túl a legszebb magyar szó kiválasztására is javaslatokat vártak. A felhívást Balatonfüred városa indította el, a verseny tavalyi győztese, Jókai egyik műve nyomán, az angyalhullás volt.

GYULAI HÍRLAP • 2015. november 21. 17:19
A rendezvény keretében a város több helyszínén szerveztek programot
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)