Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Szeretethíd – Évről évre nyolcvan neves síremlék és tizenegynéhány hősi emlékmű szépül meg Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • HÍREK • 2015. május 29. 14:30
Szeretethíd – Évről évre nyolcvan neves síremlék és tizenegynéhány hősi emlékmű szépül meg Gyulán
A Gyulai Református Gyülekezet a Kárpát-medencei református önkéntes napok keretében rendezi meg a szolgálatot
A hét borongós napjai után napsütéses időjárás fogadta a Szeretethíd szolgálat áldásos tevékenységét pénteken. A Gyulai Református Gyülekezet a Kárpát-medencei református önkéntes napok keretében megrendezett programján mintegy háromszáz önkéntes vesz részt idén május 29-én és 30-án. Az akcióhoz csatlakozott több intézmény, civil szervezet és mintegy 30 magánszemély is, az önkéntesek főként híres gyulaiak sírjait és hősi emlékművek környékét teszik rendbe, illetve étellel és lelki-szellemi táplálékkal szolgálnak az idősotthonok lakóinak.
____Eredeti-_DSC5632.JPG

A Gyulai Polgármesteri Hivatal munkatársai többek között a Ladics család sírját is rendbetették

Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs

A Gyulai Hírlapnak Bagyinszki Zoltánné, a program helyi koordinátora elmondta, negyedik éve csatlakozik a Szeretethíd szolgálathoz a Gyulai Református Gyülekezet. Mint mondta, a résztvevők nagyrészt a sírok gondozásában és otthonok látogatásában veszik ki a részüket, de számtalan féle más munka is akad. A gyülekezet ifjúsági csoportja például a református templom hátsó lépcsőfeljáróját takarítja. Van olyan, aki korlátot fest, virágot ültet, padot fest, az otthonok szolgálatához süt-főz, vagy bölcsödében játékot fertőtlenít.

A Református ó-, illetve újtemetőben a Gyulai Városbarátok Köre, az Október 23. Alapítvány és a Gyulai Polgármesteri Hivatal dolgozott, amelynek munkatársai már harmadik éve csatlakoztak az akcióhoz. A hivatal képviseletében Bagyinszki Zoltán hangsúlyozta, a város szolgálatáért munkálkodnak, és szívesen vesznek részt olyan programban, amelynek keretében mintegy nyolcvan síremlék és tizenvalahány hősi emlékmű tisztul és újul meg minden évben.

____Eredeti-_DSC5591.JPGA

Német Kisebbségi Önkormányzat a Sírkereszt Emlékhelynél dolgozott a németvárosi temetőben

A Szentháromság temetőben a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona, a Karácsonyi János Katolikus Gimnázium és a Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft., a Szentkereszt temetőben a Göndöcs Benedek Középiskola és a Pietas Temetkezési Kft. végzett önkéntes munkát. Aznap délelőtt a Magvető Református Általános Iskola diákjai a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthonában, a Gyulavári Református Gyülekezet tagjai a Gyulavári Szép Alkony Idősek Otthonában adtak műsort az otthonok lakóinak.

A Szent József temetőben a Német Kisebbségi Önkormányzat, valamint a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Gyulai Szociális és Fejlesztő Központ a Szent József temetőben tevékenykedett. Kónya Gizella, a központ vezetője lapunknak kifejtette, a szervezet négy dolgozója és hat kliense vett részt a munkában. Az intézményvezető elmondta, úgy tervezik, hogy a most rendbetett sírokat „örökbe fogadják”, és időről-időre kijárnak karbantartani a síremlékeket. Mint mondta, nagyon fontosnak tartják, hogy a központ klienseit bevonják mindenféle aktív tevékenységbe, hogy ne ragadjanak bele a periférián lévő létbe, és rendszeresen kimozduljanak jelen élethelyzetükből.

Szigeti Joli magánemberként látogatott el a Román ortodox temetőbe, ahol már több alkalommal vállalta, hogy rendbe teszi Koszta Rozó sírját. Maga is fest, így megtiszteltetés számára, hogy a gyulai alkotó hantját gondozhatja: egy évben több alkalommal is kimegy a temetőbe, megtisztítja a sírt, és virágot visz a sírjára.

Az akcióhoz bárki csatlakozhat szombaton is. Május 30-án 10 órától a Szentkereszt temetőben a Mogyoróssy János Városi Könyvtár és a Segítő Kezek Idősek Otthona, a Gyulavári temetőben a Gyulavári Református Gyülekezet, az Izraelita temetőben a Gyulai Városbarátok Köre, valamint a Gyulai Civil Szervezetek Szövetsége végez szolgálatot, a Nagyromán temetőben pedig magánszemélyek munkálkodnak. Aznap déltől a Magyar Ökumenikus Segélyszolgálat Gyulai Szociális Központjának lakói részére áhítattal és ebéddel szolgál a Gyulai Református Gyülekezet.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)