Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Elindult a versenykerékpáros évad a gyulai Molnár István számára is

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • D. Sz. • SPORT • 2015. március 27. 12:00
Elindult a versenykerékpáros évad a gyulai Molnár István számára is
A 85 km hosszú versenyen az előkelő harmadik helyet sikerült megszereznie
Molnár István. Fotó: Kanti Dorottya

Elkezdődött az országúti versenykerékpáros évad a gyulai Molnár István számára. Az elmúlt hétvégén Tihanyban a hazai szezonnyitónak is számító Félsziget Kupán állt rajthoz. A 85 km hosszú versenyen az előkelő harmadik helyet sikerült megszereznie.

– Úgy érzem, nagyon jó téli felkészülés áll mögöttem, a BodyFit konditeremnek köszönhetően egész télen megfelelő erősítő munkát végezhettem. A Gyulai Várfürdőnek ezúton is köszönetet mondok, hogy segítette a regenerálódásomat. A verseny előtt csapatommal, a Mugen Race Team Prologgal kéthetes montenegrói edzőtáborban vettem részt, ahol megalapoztuk a szezont. Ebben az évben legfontosabb célkitűzésünk az olimpiai kvóta megszerzése. Az első nemzetközi verseny április 5-én a szlovén GP Adria Mobil lesz – nyilatkozta lapunknak a fiatal versenyző.

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)