Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ami késik, nem múlik – "Spontán funkytól" zengett a gyulai várkert

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Fekete Cintia • KULTÚRA • 2014. augusztus 19. 17:00
Ami késik, nem múlik – "Spontán funkytól" zengett a gyulai várkert
A Békés megyei zenészekből álló kvintett ezúttal hat taggal lépett a Rondella terasz színpadára
Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

A Rondella terasz nyári programsorozatának részeként a Spontán Quintet adott koncertet augusztus 18-án a vár melletti szórakozóhely színpadán. A kvintett is azon zenekarok egyike, melyeknek Rondella teraszos fellépése – az idei nyár számtalan esőzése miatt – korábban elmaradt, ám ami késik, nem múlik.

A Spontán Quintettel tavaly nyáron találkozhattunk először, amikor a Rondella terasz ponyvája alatt belevaló funky groove-okkal szórakoztattak minket. A zenekar élvezetes játéka, kellemes muzsikája azóta sem változott, ám egy valamin mégis megakadhatott a szemünk. Ezúttal ugyanis az együttes öt állandó tagján – Csongrádi Endre (dob), Illyés Miklós (trombita), Kajári János (pozán), Szász Gábor (gitár) és Szász Péter (basszusgitár) – kívül Berki Csaba billentyűs is feltűnt a deszkákon.

Az immáron hattagúvá bővült „kvintett” ezúttal is kitett magáért. A muzsikájukat uraló kemény, feszes lüktetésű dob-basszus-gitár alapot tökéletesen egészítette ki a fúvós szekció tagjainak pontos együttjátéka. A koncert pikantériáját Berki Csaba – többnyire – pop-világot idéző billentyű szólói adták, amellyel még különlegesebb hangzást kapott a zenekar.

A Spontán Quintet zenészei ezúttal is több zenei stílusban igyekeztek megcsillogtatni tehetségüket. Az est során túlnyomórészt blues, jazz, fusion és funky nótákat hallhattunk, de stíluskevert dalok is színesítették a repertoárt. A koncerten – többségében – a kvintett saját szerzeményeit élvezhettük, de jó néhány feldolgozást is meghallgathattunk – köztük Herbie Hancock Watermalon Man és Chameleon című számainak átiratát.

 

Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)