– Azokkal a színészekkel akikkel – úgymond - „egy tőről fakad” vagy sokat dolgozik együtt, fél szavakból is értik egymást, ami csak akkor tűnik fel igazán, mikor tapasztalatlan fiatal színészeket rendez színházában. Itt felkészült, tapasztalt kollégákkal dolgozott, de meglehetősen kevés idő állt rendelkezésükre. Milyen volt ez a munka?
– Itt olyan nagyszerű kollégák gyűltek össze, akiknek többségével nagyon régen dolgoztam együtt. Amikor én a Vígszínházban kezdtem, Bánsági Ildikó még ott volt, sokat ültem az öltözőjében, nagyon jól ismerjük egymást. Bán Janival nagyon sokat forgattam. A Csajok című filmben egyszer úgy felpofozott, hogy el is ájultam. Fodor Tamással még soha nem dolgoztam. Kellemes két napot töltöttünk együtt!
– A szakmai rutin vagy, ahogy mondani szokták, a „rémület” rántotta össze az előadást?
– Nem voltunk mi rémültek. Nagyon jó érzéssel dolgoztunk, tegnap este egy óra után hagytuk abba, és a ma délutáni próba is nagyon jó hangulatban telt, remélem, hogy a mai bemutató után holnap még jobb lesz az előadás.
– A kívülállók azt képzelhetik, hogy rendezőként és színészként részt venni a produkcióban dupla koncentrációt igényel.
– Nem is úgy fogom fel, hogy ez az én rendezésem lenne, ez mindnyájunk közös munkája. Danyi Zoltán dramaturg már előre beosztotta, hogy ki melyik részt olvassa, így már úgy jöttünk ide, hogy mindenki pontosan tudta, mikor mi lesz majd a feladata.
– De az itteni térbeli adottságokra nem lehetett előre felkészülni.
– Ennek az udvarnak csodálatos hangulata van, jó itt lenni. Gyönyörű régi székeket kaptam, berendeztem a teret, aztán még a kiscicák is bekapcsolódtak a próbába.
– A Vígszínház kapcsán azt szokta mondani, hogy azért fontos az ottani nagyszínpadon játszani, mert ezer ember energiáját lehet egyszerre mozgatni, irányítani. A Ladics-ház udvarán számos olyan tényező akad, ami elterelheti a néző figyelmét, az akusztikát nem is említve, bár hangosítás nélkül is minden igen jól szólt.
– Elég nehéz volt itt beszélni, főleg azért mert Krasznahorkai olyan körmondatokat ír, hogy ember legyen a talpán, aki azt egy levegővel elmondja. Ezek csodálatos szövegek, rajongva szeretem Krasznahorkai írásait.
– A kezekben lévő szöveg mennyiben akadályozta a mozgást és a közönséggel való kapcsolattartást?
– Ez egy felolvasószínházi sajátosság, ilyenkor a néző nem nagyon látja a színészek szemét, mert hogyha a színész fölnéz, utána lehet, hogy nem találja meg azonnal a szöveget, és máris kizökken az előadás ritmusából, de szerencsére ilyen nem történt, mert egyrészt mindenki tapasztalt, és mindenki nagyon igyekezett, teljes mértékben az előadásra koncentrált.
– Mennyire lehetett tartani a kint és bent kontrollt egy bejáratott, leülepedett, bepróbált darabhoz képest?
– Egyszer rendeztem Shakespeare Antonius és Kleopátráját, amiben én voltam Kleopátra akkor, és egyrészt nagyon tapasztalatlan voltam, másrészt a körülöttem lévő társulat sem volt még összeszokva, így az igen nagy kihívás volt. A mostani társulatommal azonban szívesen játszanék egy olyan darabban, amit én rendezek. De ettől függetlenül azt gondolom, hogy a legjobb mégis az, ha a rendező kívülről látja a történéseket.
– Köztudott, hogy nagyon alázatosan szolgálja a színházat és a társulatot, ami abban is megmutatkozik, hogy gyakorlatilag évek óta ki sem teszi a lábát a körúti intézményből. A nyár enged egy kis szabadságot vagy már az is kikapcsolódásnak számít, hogy Gyulára jön el rendezni, játszani?
– Meg kell mondjam, hogy igen, nagyon örültem, hogy Gedeon úr felkért, mert tudtam, hogy ez egy kicsit kiragad a körúti létből. Nagyra értékelem a munkáját, a gyulai színházi fesztivál nagyon színvonalas esemény. A délutáni sajtótájékoztatóra úgy jöttem, hogy délelőtt még Horváth Csaba koreográfussal megbeszélést folytattam a Vígszínházban, majd beültem a kocsiba, és ahogy Krasznahorakai mondja, „lezütykölődtünk”. Nekem ez egy kellemes nyári kikapcsolódás, és az is nagyszerű, hogy olyan emberekkel találkozom itt, akikkel máskor nem szoktam. Egyébként a nyár elejét is munkával töltöttem, Pozsonyban – ugyanúgy, mint itt Gyulán - már 13. éve van egy Shakerspeare-fesztivál, ahol idén én rendeztem a Vízkereszt, vagy amit akartok című Shakespeare-vígjátékot egy fiatal csapattal. Nagyon jó előadás lett, nagyszerű munka volt, nagyon élveztem, ráadásul a közönség jövőre a prágai várban is láthatja.
– Csakugyan munkával telő nyár.
Igen, és a java csak akkor jön, miután innen visszamegyek, hiszen most írták ki a Vígszínházra az új igazgatói pályázatot, és mert a társulatommal nagyon szeretnénk folytatni a megkezdett munkát, ezért az elkövetkező napokban a pályázatírással leszünk elfoglalva. Az elmúlt négy és fél év sikerei bizakodással töltenek el, hiszen a Vígszínházban nagyszerű előadásokat hoztunk létre, és a közönség hűségesen szeret minket.
– Utána pedig már szinte kezdődik is az új évad.
– Igen, az „Álomévad”. Augusztus 21-én kezdjük a Popfesztivál koncert változatának próbáit, aminek a koncert változatát azért hangsúlyozom, hogy azok a nézők, akik a teljes Popfesztivált várják, ne csalódjanak, ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy nekik is tudunk ezzel a produkcióval valami mást, valami egészen különlegeset adni, egy picit a múltba is visszatekinteni, úgy emlékezve arra a fantasztikus előadásra, ami 40 éve született. Az évadot rögtön két fantasztikus darabbal kezdjük. Ezek egyike Gyulához is kapcsolódik, hiszen Sütő András csodálatos darabját, az Álomkommandót én itt láttam először, a Vígszínház társulatának előadásában, Sík Ferenc rendezte és Kaszás Attila – akkori férjem – nagyszerűen játszott a darabban. Itt voltam végig vele, követtem a próbákat. Arra is emlékszem, hogy Szarvas Jóskának még nagyon kicsi volt a fia és vele sétálgattam a vár körül kézen fogva, míg a papája játszott. Kern András és Lukács Sándor felejthetetlen alakítást nyújtott. Most a Pesti Színházban Fesztbaum Bélát és Hegedűs D. Gézát láthatja majd a közönség, az előadást Szász János rendezi.
– Akkor csakugyan fűzik ide emlékek.
– Nagyon-nagyon sokat voltunk itt, Szanazugban is, ahol rengeteget úsztunk. Szeretem Gyulát, de ahol laktunk, a békáktól nem tudtunk aludni, mert egész éjjel kuruttyoltak és mindig rájuk szóltunk, hogy hagyják már abba. Úgyhogy nekem ezek olyan különös és furcsa élmények. Amikor megérkeztem Gyulára, eszembe jutottak ezek a szép emlékek. Augusztus 21-én indul az évad. A Vígszínházban Georg Büchner Danton halálát Alföldi Róbert rendezi, hiszen Büchner születésének 200 éves évfordulóját ünnepeljük idén, én pedig kezdem a Popfesztivált, amit a Magyar Dal napján, szeptember 8-án mutatunk be, de utána is műsoron tartjuk. Úgyhogy nagyon erős évadunk lesz, én remélem, hogy sokan jönnek hozzánk ezeket a csodálatos darabokat megnézni.
