Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A lila hagyma

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Szalai Ilona dietetikus • MAGAZIN • 2013. augusztus 17. 13:00
A lila hagyma
Legelőnyösebb tulajdonsága, hogy segíti a máj sejtjeit a szervezet méregtelenítésében
Képünk illusztráció. Forrás: crookham.com

A hagymafélék – a vöröshagyma, a lila hagyma és a fokhagyma – számtalan értékes fitovegyületet és egészséges élelmi rostot tartalmaznak. Fogyasztásuk többek között védelmet nyújt a daganatos megbetegedések kialakulása ellen, valamint a szív- és érrendszeri problémákkal szemben is.

 

Vöröshagyma – puffadás ellen

A Közép-Ázsiából származó növény számtalan étel fontos kiegészítője. Kellemes aromájával a magyar konyha egyik elengedhetetlen hozzávalója lett. Emellett azonban nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy remek egészségmegőrző hatással bír. A fokhagyma után mindjárt a vöröshagyma pusztítja legerőteljesebben a baktériumokat. Ennek köszönhetően pedig kiváló nátha elleni orvosságnak számít. Illóolaja segítségével feloldja a nyákot, megszünteti az orrdugulást, valamint a köhögést. Ezenkívül emésztésserkentő hatása sem elhanyagolható: fogyasztásával megszüntetheted a puffadást és a székrekedést. Végül pedig a vöröshagymában található diallil-szulfid nevű vegyület bizonyos fokú védelmet biztosít a daganatos megbetegedésekkel szemben is, mivel növeli a gyomorban a rákellenes hormonok mennyiségét.

 

Lila hagyma – szépít

Ígéretesek azok a kutatási eredmények, melyek a növényben található kvercetin nevű antioxidáns jótékony hatásairól tanúskodnak. A vegyület gátolja a ráksejtek szaporodását, valamint segít megelőzni a szív- és érrendszeri betegségek kialakulását. Bár ez a hasznos anyag más növényekben is megtalálható – például a bodzában vagy a hársfavirágban –, a lila hagymából szívódik fel legkönnyebben. Emellett egy másik igen fontos vegyület, az orotsav biztos forrásaként is tekinthetünk a lila hagymára. Bár sok növényi és állati eredetű élelmiszerben megtalálható, a hagymás zöldségek tartalmazzák a legnagyobb koncentrációban.

A vegyület legelőnyösebb tulajdonsága, hogy segíti a máj sejtjeit a szervezet méregtelenítésében. Ennek köszönhetően pedig növeli a szervezeted fizikai erőnlétét, és széppé teszi a bőröd – hiszen megakadályozza a pattanások kialakulását.

A lila hagyma a vöröshagyma egyik fajtája, melynek fehér húsát sötétlila héj veszi körül. A sárgás színű vöröshagyma lágyabb, édeskésebb ízű alternatívája.

 

Hagymalekvár (4 főre)

főzés: 25 perc

250 g felszeletelt lila hagyma
20 g vaj
3 tk barna cukor
½ kk só
¼ kk frissen őrölt fekete bors
1 ek balzsamecet

A lila hagyma nem futott be nagy karriert a magyar konyhában. Való igaz, hogy a hamisítatlan paraszttálat el sem tudjuk képzelni nélküle és belekerül még egy-két salátába is, azonban nagyjából ennyi. Kár érte. Hiszen olyan szép a színe és megfelelően elkészítve finom köretet varázsolhatunk belőle. A serpenyőben hirtelen sütött hízott kacsamáj (határainkon túl) már-már klasszikusnak mondható kísérője a hagymalekvár. A vajat egy serpenyőben megolvasztjuk, a lilahagyma szeleteket hozzáadjuk és néhány perc alatt megfonnyasztjuk. Kevés sóval és borssal ízesítjük, hozzákeverjük a barna cukrot és a balzsamecetet. Néha megkeverve 20-25 percig pároljuk és kész is a hagymalekvár.

Költsége: 200 Ft.

 

Sült lila hagyma

kis fej lila hagyma
vaj
friss kakukkfű vagy más fűszernövény

A hagymát megpucolom, a tetejét X alakban bevágom, de csak félig. A fűszert és a sót kikeverem a vajjal, majd megtöltöm vele a hagymákat, és megsütöm 20 perc alatt 180 fokon. Figyelni kell, lehet, hogy hamarabb elkészül.

 

Jó egészséget!

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)