Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Fergeteges lendületben és üresjáratok nélkül telt a blues-gitárosok ünnepe Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Oláh Szabolcs • KULTÚRA • 2013. július 22. 18:24
Fergeteges lendületben és üresjáratok nélkül telt a blues-gitárosok ünnepe Gyulán
A VIII. Vár Blues Fesztiválon fellépett a Borsodi Blue, a Muddy Shoes, a Sonny and his Wild Cowes, valamint Eric „Guitar” Davis és a Luca Giordano Band
Eric „Guitar” Davis és a Luca Giordano Band a gyulai várban. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

Az égieknek köszönhetően száraz időben telt a hétvége, úgyhogy az idei, VIII. Vár Blues Fesztivál is a nevéhez méltó illusztris helyen, a gyulai vár színpadán zajlott. A Gyulai Várszínház vasárnap esti programjában a műfaj több jeles képviselőjét is felismerhettük, jó zenéket és blues-gitárosok garmadát ígérte a műsorfüzet.

A fellépők sorát a Békés megyei hármas, a Borsodi Blue kezdte. A Borsodi László gitáros-énekesből, Tímár Tamás dobosból, és a gyulai basszistából, Pfeff Mártonból álló trióra méltán lehetnek büszkék a helyiek. Nemcsak elsőrangú muzsikosok, dalaik is kitűnőek. Zenéjükből ugyanannyira érződik a más stílusokra való nyitottság és az ősblues ereje is, mindez bravúros módon előadva és elementáris energiákat felszabadítva. Főleg saját szerzeményekből álló repertoárjuk igencsak magasra tette a mércét az est további előadóinak.

Az átállást követően hazánk egyik legszakavatottabb blues-gitárosa, Fekete Jenő és a nevével fémjelzett Muddy Shoes zenekar lépett a deszkákra. Az egykori Palermo Boogie Gang csapata is színes zenei skálát nyújtott, előadásuk közben hamisítatlan blues-hangulatot tapasztalhatott a nézősereg a közép-európai téglavárban. Fekete Jenő jó értelemben véve igazi utcazenész, akinek mindegy, hogy milyen gitár van a kezében, kitűnően bánik a slide-gyűrűvel, ezen kívül orgánuma is hozza a blue’ feelinget. Az 1996 óta működő csapat tagjait láthatta már a zeneszerető közönség számos formációban játszani, külföldön és hazánkban egyaránt. Nem véletlenül, hiszen a zenekar többi tagja - Pengő Csaba (nagybőgő, basszusgitár) és Mezőfi István „Fifi” (dobok) - is első osztályú muzsikusok, a gyulai születésű Nagy Szabolcs zongorista virtuozitását meg aztán pláne nem kell bemutatni a publikumnak.

A külföldön népszerű magyar csapat, a Sonny and his Wild Cowes fergeteges ízelítőt adott a ’40-es, ’50-es évek Amerikájának rhythm and blues, blues, mambo, rockabilly és ragtime muzsikájából. Senkit ne zavarjon meg a felszín: a színes öltöny, a zselézett, hátranyalt haj és a jellegzetes, rángó mozgás mellett valóban minőségi zenét kapott a gyulai publikum. A megnyerő személyiségű énekes-gitáros, „a” Sonnygyerek kitett magért, akárcsak a többiek, a „vadmarhák”: Crazy Benny (zongora), Gordon Taylor (bőgő) és Little Tommy (dobok). Koncertjükön közreműködött a – szó szerint és átvitt értelemben is – világbajnok szájharmonikás, Szabó Tamás, aki mesteri herfliszólóival növelte a tetőfokára emelkedett, felejthetetlen hangulatot. Műsorukban nem engedték, hogy a show a tartalom rovására menjen, így láthattuk milyen az, „amikor az okos hülyéskedik”. A hallgatóság visszajövetelt kért… és kapott.

A gyulai blues-fesztivál sztárcsapata a Chicagóból érkező Eric „Guitar” Davis és kísérőzenekara, a Luca Giordano Band volt. Hatalmas elánnal kezdte bemutatkozását az itáliai gitáros és bandája: Luca Giordano (gitár, ének), Fabrizio Ginoble (billentyűk, hammond-orgona), Walter Cerasani (basszusgitár) és Fabio Colella (dobok). Összjátékukat – csakúgy mint szólóikat hallgatva – senkiben nem támadt kétely, hogy miért őket választotta zenekarának Eric „Guitar” Davis. Az észvesztő iramban indító olasz group már heves bólogatásra késztette a hallgatóságot, amikor színpadra lépett a színes bőrű gitárhős. Nem gondoltuk volna, hogy a tempót és az energiákat még tovább lehet fokozni, de Eric „Guitar” Davis nem engedett a gyeplőn, és szilaj vágtában brillírozott, sőt megcsillogtatta erőteljes énekhangját is, időnként mikrofon nélkül is. Közvetlenségének nem állhatott útjába hangszere, a hófehér stratocaster sem, amelynek rádiós adó-vevőjének segítségével gazdája bárhová eljuthatott, akár a közönség közzé is. A Jimi Hendrixre emlékeztető hatás, az extázisba torkolló futamokkal kísért dalok után a közönség ráadást követelt. Az amerikai gitáros exkluzív show-val köszönte meg a vastapsot, ahol felcsendült számos blues-klasszikus dallam, sőt kapott a nyakába egy gitárt a közönség soraiból egy idős hölgy is, hogy testközelből megtapasztalja, milyen rajta szólózni.

Az éjszakára kissé hűvössé vált idő ellenére nemigen fázhatott senki a félig telt nézőtéren, hiszen a gyulai VIII. Vár Blues Fesztivál fellépő négy zenekarainak köszönhetően fergeteges lendületben és üresjáratok nélkül telt a blues-gitárosok ünnepe.

 

Eric „Guitar” Davis. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
GYULAI HÍRLAP • 2013. július 22. 18:24
A VIII. Vár Blues Fesztiválon fellépett a Borsodi Blue, a Muddy Shoes, a Sonny and his Wild Cowes, valamint Eric „Guitar” Davis és a Luca Giordano Band
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)