Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A Fekete-Körös és a Fehér-Körös védvonalain megszűnt az árvízvédelmi készültség

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Gyulai Hírlap • HÍREK • 2013. március 20. 13:30
A Fekete-Körös és a Fehér-Körös védvonalain megszűnt az árvízvédelmi készültség
A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság ár- és belvízvédelmi tájékoztatója - 2013. március 20.
Képünk illusztráció. Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs

Hidrometeorológia

Az elmúlt 24 órában magyar területen csapadéknyom és 8 mm közötti csapadék hullott. A minimumot a Sebes-Körös alsó szakaszának környékén a maximumot Félhalmon mérték. 

Román területen 0,4 és 13 mm közötti csapadékokról érkezett jelentés. A minimumot Kisjenőböl, a maximumot Biharfüredről jelentették. Biharfüreden ma reggel 20 cm-es hóvastagságot jelentettek,(+8 cm tegnaphoz képest). Vigyázón 15 cm-t mértek (-9 cm a tegnapihoz képest).

 

Hidrológia

A lehullott csapadék román területen elsősorban a Fekete-Körös középső szakaszát érintette, itt némely mellékvízfolyás rövid időre készültségi szint fölé is emelkedett.

A Fekete-Körösön Belényes tegnap este 98 cm, ma reggel 91 cm volt, Tenke pedig ma reggel 276 cm-rel áradó tendenciájú (I. fok 350 cm). Magyar területen Ant most a reggeli órákban kezd ismét áradni, 7 órakor 444 cm volt. Remete tegnap 19 órakor süllyedt készültségi szint alá.

A Fehér-Körösön Honctő kismértékben emelkedik, ma reggel 58 cm volt (I. fok 150 cm). A folyó Kisjenőtől lefelé apadó, Gyula hajnali egy órakor került készültségi szint alá, ma reggel 321 cm volt.

A Sebes-Körösön a román területi vízállásokon nem látszik a tegnapi csapadék nyoma, ez a tározók hatása. Körösszakálnál az elmúlt éjszaka folyamán történt vízeresztés, ennek volumene kisebb volt az előző napinál. Körösladánynál tegnap 18 órakor megkezdte a tetőzést a folyó 421 cm-en (I. fok 400 cm), ez 22 óráig tartott, ma reggel 7 órakor 416 cm volt. 

A Berettyón román oldalon az esti vízállások még emelkedést mutattak, azonban ma reggel Szalárdtól fölfelé mindenütt apadó a tendencia. Készültségi szint fölött sehol nincs a vízállás. Magyar területen Darvas körül tetőzik a folyó saját árhulláma, Szeghalom a Sebes-Körös visszaduzzasztási hatása miatt stagnáló állapotban van, ma reggel a vízállása 296 cm volt 4 cm-rel készültségi szint alatti.

A Kettős-Körös Békésnél ma reggel még I. fokban van, apadó tendenciájú, reggeli vízállása 597 cm (I. fok 550 cm).

A Hármas-Körös Gyománál tegnap este 18 órakor elérte az I. fok szintjét, gyengén még emelkedik, ma reggel 557 cm volt. Szarvas reggel 7 órakor még készültségi szint alatt volt, a vízállása 598 cm (I. fok 600 cm), Békésszentandráson 23 cm-t emelkedett a vízszint tegnaphoz képest, ma reggel 591 cm-t mértek.

 

Árvízvédelem

A hidrológiai helyzetre való tekintettel a Hármas-Körösön ma 12 órától I. fokú árvízvédelmi készültség kerül elrendelésre, a Kettős-Körösön ugyancsak I. fokú készültség van érvényben, a Fekete-Körös és a Fehér-Körös védvonalain megszűnt az árvízvédelmi készültség. A készültségben lévő védelmi szakaszokon, a védelmi fokozatnak megfelelően folyik a segédőri figyelőszolgálat ellátása és a vízmércék olvasása. Beavatkozásra okot adó esemény nem történt. Az elmúlt 24 órában az árvízvédekezésben 171 fő, köztük 111 közfoglalkoztatott vett részt, a személyszállítási feladatokra 23 db gépjárművet vettünk igénybe.

 

Várható helyzet:

A tegnapi csapadék hatása várhatóan nem emeli készültégi szint fölé a Fekete-és Fehér-Körös vízállását.

A Sebes-Körösön Körösladány vízállása jellemzően stagnáló állapotú lesz az elkövetkező 24 órában, ami azt jelenti, hogy a jelenlegi I. fok körüli vízállások valószínűek.

A Berettyó Szeghalomnál pár cm-rel meghaladja az I. fokú szintet a mai nap folyamán, de további áradása nem valószínű.

A Kettős-Körös Békésnél ma az esti órákig tovább apad, majd gyenge áradás, stagnálás lesz a jellemző. Valószínűleg holnap reggelig megmarad az I. fok fölötti vízállás.

A Hármas-Körösön Gyománál további gyenge emelkedés valószínű, tetőzése 560-570 cm között várható ma a délutáni, esti órákban. A most elindult árhullámok várhatóan nem emelik tovább a vízszintet. Szarvas vízállása ma délelőtt átlépi a 600 cm-es szintet, tetőzése holnap valószínű 620 cm körül. Békésszentandráson szintén 620 cm körüli tetőzés valószínű holnap este.

A Tisza Csongrádnál 542 cm (I. fok 650 cm), tegnap óta csökkenő intenzitás mellett 11 cm-t áradt.

A meteorológiai előrejelzések szerint a vízgyűjtő ma estig csapadékmentes lesz. A holnapi nap folyamán területi átlagban 10,6 mm csapadék lehullását prognosztizálja a meteorológiai szolgálat, így újabb árhullámok kialakulásával számolhatunk március 22-én.

 

Belvízvédelem

Az elmúlt 24 órában 6 belvízvédelmi szakaszon 8 szivattyútelep üzemelt, melyek üzeme még most is folyamatban van.

A 12.01. Kiritói, a 12.05. Kettős-Körös jobb parti és a 12.08. Élővíz-csatorna belvízvédelmi rendszerben továbbra is érvényben van a II. fok.

12.02. Szeghalmi belvízvédelmi rendszerben a Kernye II. szivattyútelep nappali üzemelésének szükségessége miatt I. fok lett elrendelve 2013.03.19-én 6 órától.

A 12.04. Holt-Sebes-Körösi belvízvédelmi rendszerben a Fokköz II. szivattyútelep üzemelése miatt továbbra is I. fok van érvényben.

A 12.09. Mezőberényi belvízrendszerben a Félhalmi szivattyútelep folyamatos üzemelése miatt a készültség II. fokra lett növelve, a Nagyzugi szivattyútelep továbbra is nappali üzemben működik.

A KÖVIZIG szivattyútelepei a jelenlegi belvízvédelmi ciklusban 3742,92 em3 emeltek át a főbefogadóba (ebből a tegnapi napon 856,4 em3).

Az elmúlt 24 órában 12 fő szivattyútelepi gépész, 43fő egyéb KÖVIZIG dolgozó és 23 közfoglalkoztatott vett részt a belvízvédekezésben – tájékoztatta a Gyulai Hírlapot Bak Sándor, a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője.

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)