szilágyi istván egy korabeli felvételen
A kiállítást Kónya István, Gyula város alpolgármestere nyitja meg. A vendégeket Fekete-Dombi Ildikó, az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. kiállítóhelyekért felelős ügyvezető igazgatója köszönti.
A megnyitóra katalógus is készül, amit a jelenlévők a helyszínen ajándékba kapnak meg. A kiállítás április 2-ig lesz látogatható.
Szilágyi István festőművész 1896. június 11-én született Gyulán. Gimnázium után a budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult, 1924-ben diplomát kapott. Mesterei Glatz Oszkár és Rudnay Gyula voltak. Rajzolt Rippl-Rónai József magániskolájában is. Tanulmányai befejezése után 1925-ben Gyulán telepedett le, de élt Szegeden, Tápén és Budapesten is. 1940-től folyamatosan Gyulán lakott. A városban alkata miatt, hiszen mindössze 126 centiméter magas volt, „kis Szilágyi” néven emlegették a festőt.