Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A magyar nyelv napját ünnepelték Gyulaváriban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. MAGAZIN • 2025. november 13. 13:07
A magyar nyelv napját ünnepelték Gyulaváriban
A kedvesség világnapjáról is megemlékeztek

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

A magyar nyelv napját és a kedvesség világnapját ünnepelték november 13-án Gyulaváriban.

A rendezvényen elhangzott: az Országgyűlés 2011-ben nyilvánította november 13-át a magyar nyelv napjává, ugyanis 1844-ben ezen a napon fogadták el a magyart államnyelvvé tevő törvényt.

Ugyancsak ma ünneplik világszerte a kedvesség világnapját, amelyet egy japán mozgalom indított el 1997-ben.

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Zabán Anikó, a gyulavári óvoda intézményvezetője elmondta: a programot közösen rendezte meg az óvoda, a városrész bölcsődéje, általános iskolája és idősek klubja, valamint a gyulavári fiókkönyvtár.

A megjelentek közösen szavalták el Móra Ferenc A cinege cipője című versét, majd Kovács Nóra, az iskola egyik diákja és Sütő Annamária, az idősek klubjának tagja is elszavalt egy-egy költeményt.

A résztvevők a versmondás után a kedvesség világnapja alkalmából megfestett köveket helyezték el a gyulavári intézmények előtt.

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)