Gyulai Hírlap - Honnan ered a magyar nyelv?

Maticsák Sándor nyelvész professzor érkezett október 10-én a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégiumba, hogy rendhagyó nyelvtanórát tartson a diákoknak, amelynek témája a magyar nyelv eredete és rokonsága volt.

A téma elsőre talán elidegenítően tudományosnak tűnt, de az előadó már az elején megfogta a diákokat: élvezetes, diákbarát stílusban, rengeteg hétköznapi példával és humorral mutatta be, miért olyan különleges a magyar nyelv – és miért nem kell hozzá mítoszokat gyártani, hogy büszkék lehessünk rá.

Az előadás elején Maticsák professzor röviden áttekintette, hogyan alakult ki a magyar nyelvrokonság kutatása. Elmondta, hogy a tudományos nyelvészet már három évszázada vizsgálja, milyen kapcsolatban állunk a finnugor – vagy tágabban az uráli – nyelvekkel. A magyar – a finn és az észt mellett – ennek a nyelvcsaládnak az egyik legismertebb, államalkotó tagja. A legalapvetőbb tény, hogy a nyelvrokonságot nem a szavak hangzásbeli hasonlósága, hanem a rendszeres hangmegfelelések, a nyelvtani minták és a szókincsbeli egyezések igazolják. A diákok ijesztően összetett példatáron keresztül érhették meg ennek alapjait. Ugyanakkor rájöhettek, hogy a nyelvészet – bár egyesek számára kiábrándítóan unalmas – rendkívül izgalmas kutatásokat eredményezhet.

A nebulók számára különösen érdekes volt, amikor az előadó arról beszélt, hogy a nyelvrokonság nem azonos a néprokonsággal. „A nyelv nem mindig követi a vérvonalat” – mondta. Példaként említette, hogy Dél-Amerikában is beszélnek spanyolul, de ettől még nem spanyolok az ottani emberek. Ugyanígy, a magyar nyelv finnugor rokonsága nem jelenti azt, hogy a magyarság a finnektől származik. A 4000 évvel ezelőtti együttélés olyan távol sodorta egymástól a két nyelvet, mint az indoeurópai nyelvcsaládban a portugált és a svédet. A közös szókincs hangtani hasonlósága, vagy a szabályos eltérések azonban még mindig közel 1200 esetben megfigyelhetők. Az ősi eredetű szavak használata a mindennapi beszédben 90% feleti.

Az előadás középső részében Maticsák professzor a tévhiteket és félreértéseket is sorra vette. A legnépszerűbb irányvonal és a „legveszélyesebb” kutatók éppen azok az „őstörténeti csodabogarak”, azok a „délibábos rokonítók”, akik egyenesen azt gondolják, hogy a magyar nyelv az emberiség ősnyelve, amelyből minden más nyelv származik – hovatovább Erdélyben szállt le a Szíriuszról egy űrhajó, amely a magyar ősöket szállította. Itt már a diákok is harsányan felnevettek. Mások a sumér vagy szkíta kapcsolatot emlegetik, nyilván megvan még a hun–magyar rokonítás pusztaromantikája is. Személyes kedvencem a magyar–japán összevetés, amely az 1980-as évektől tartja magát. A professzor azonban világosan elmagyarázta: ezek az elméletek nem nyelvészeti kutatásokon alapulnak, hanem szabad szó-összehasonlításokon, és a vágyálmokon, hogy a magyaroknak dicsőséges múltat teremtsenek a „halszagú atyafiság” helyett, amelyet a Habsburgok fizetett tudósai kreáltak csupán. A tudomány viszont bizonyítékokra épít, nem hasonlóságokra, nem érzelmekre, hanem a rideg logikára. A nyelvész pedig nem ítélkezik.

A diákok figyelme különösen akkor éledt fel, amikor az előadó a magyar nyelv mai helyzetéről beszélt. Elmondta, hogy a világ több mint hatezer nyelve között a magyar a hetvenedik legnagyobb, Európában pedig a tizenhatodik helyen áll. Több mint tízmillió ember anyanyelve, és még sok külföldi is tanulja, noha a toldalékoló jellege (agglutináció) miatt sokaknak beletörik a bicskája. „A magyar nyelv nincs veszélyben – csak akkor, ha mi magunk nem használjuk” – vonta le a tanulságot.

Az előadás végén szó esett arról is, hogy miért fontos a tudományos szemlélet. A professzor hangsúlyozta: a nyelvészet nem azért kutatja a magyar eredetet, hogy elvegye a büszkeségünket, hanem hogy valódi alapokra helyezze. „A nyelv attól értékes, hogy gazdag, árnyalt és kifejező – nem attól, hogy minden másnál ősibb” – zárta gondolatait.

A pénteki óra után – az elvont téma ellenére – sok diák szemében felcsillant a lelkesedést, ki tudja, talán a jövőben komoly nyelvészként üdvözölhetjük őket. Végül abban mindenki egyetértett, hogy a nyelv múltjának megismerése nemcsak tudás, hanem önismeret is: segít megérteni, honnan jövünk – és hogyan lett a magyar nyelv pont olyan, amilyennek ma beszéljük. Aki pedig a kérdésről tudományos igénnyel megírt sorokat szeretne olvasni, annak bátran ajánlom Maticsák Sándor: A magyar nyelv eredete és rokonsága (Gondolat. 2020.) című könyvét, amely az elmúlt negyedszázad legbőségesebb adathalmazát tartalmazó, tudománytörténetileg is hiánypótló, a finnugrisztikát tanuló egyetemistákat vagy pusztán az érdeklődőket segítő írása. Ugyanezeket a gondolatokat mondtam el egykori, finnugor nyelvész végzettségű Maticsák-tanítványként a Gyula TV egyik legnépszerűbb videójában is. Változott valami?! A személyeskedő, támadó, gyalázkodó hangvételű, áltudományos megszólalások ellenére, a nyelv eredetét tekintve: aligha.