A magyar parasport napja az 5. számú iskolában
Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos
A magyar parasport napja alkalmából tavaly csaknem ötszáz oktatási intézmény kapcsolódott be a programsorozatba, az intézmények érzékenyítő rendezvényeket és rendhagyó testnevelésórákat tartottak. Idén három gyulai helyszínen is zajlottak események.
Az 5. sz. általános iskolában a diákok mellett a törökzugi óvodások is sportolhattak. A résztvevők a tornateremben felállított akadálypályákon próbálhatták ki sérült társaik sportolási lehetőségeit. Az ovisok és az iskolások ülő kosárlabdát, az egykezes floorballt és a segítővel való vakfutást is kipróbálhatták.
Mint azt Szabadosné Bécsi Katalin tagintézmény-vezető elmondta, a rendezvény célja, hogy tudatosítsák a gyermekekben a sport fontosságát az épek és a sérültek körében egyaránt.
– Érzékennyé szeretnénk tenni gyermekeinket sérült társaik irányába, hogy felnőttként odafigyeljenek sérült embertársaikra, és segítsék őket.
Érzékenyítő program a Pánczél Imre tagintézményben
Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos
A „Lila” iskolás rendezvény vendégként jelen volt Teleki-Szávai Krisztina, a Gyulai Tankerületi Központ igazgatója, Kertes Gabriella intézményvezető, Márton Gábor, a Mozgáskorlátozottak Dél-alföldi Regionális Egyesületének elnöke és Fenesi Balázs alelnök.
Az Esély Pedagógiai Központ Pánczél Imre Tagintézményében a tanulók a Magvető Református Általános Iskola és a Dürer Albert általános iskola növendékeit látták vendégül.
Ezen a helyszínen a diákok közösen vehettek részt a kerekesszékes feladatokban, de kipróbálhatták az ülő röplabdát vagy a segítővel való vakfutást is.
Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos
Szelezsánné Poptyilikán Anikó tagintézmény-vezetőhelyettes elmondta, második alkalommal szerveztek programot a magyar parasport napja alkalmából.
– A tanulók a játékok során felszabadulttá váltak. A rendezvény végén már nem volt fontos, hogy ki melyik iskolából érkezett, csak a közös játék volt a lényeg.
Fotó: Karácsonyi János katolikus iskola
A Karácsonyi János katolikus iskola első ízben csatlakozott a programhoz. A jeles napon az alsós tanulók az Örömtánc című mesén és érzékenyítő játékokon keresztül ismerkedhettek meg a fogyatékossággal élők mindennapjaival és problémáival, a felsősök és a gimnazisták pedig a Csodafedezet című film megtekintését követően oszthatták meg gondolataikat tanáraikkal és egymással. A tanulók a testnevelésórákon néhány olyan sportággal is megismerkedhettek, amelyet a vakok, a siketek és a mozgássérültek űznek, ilyen volt a floorball, az ülőröplabda és a csörgőlabda.



























