Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A legkisebbek zsonglőrködtek a labdával

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2018. november 14. 17:25
A legkisebbek zsonglőrködtek a labdával
A Bozsik Intézményi Program rendezvényén rúgták a bőrt a gyulai óvodások

Bozsik-tornán tesztelhették tudásukat a gyulai óvodások

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A Bozsik Intézményi Program keretében tartottak grassrootsfesztivált a gyulai ovisoknak november 13-án a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban. 

Az ovisokat a helyszínen hét állomásból álló pályarendszer várta. A focipalánták ügyességüket és labdaérzéküket is tovább fejleszthették a Gyulai Futball Club-Termál játékosainak és a Gyulasport NKft. edzőinek segítségével. A gyerekek csoportokban teljesíthették a feladatokat, amelyekért a végén csokoládét vehettek át a szervezőktől.

Nagyné Bódi Katalin körzeti szervező elmondta, az MLSZ különös figyelmet fordított arra, hogy a legkisebbeket, az óvodáskorúakat is megszólítsa, és bevonja a labdarúgásba.

– Ennek eredményeképpen Gyula körzetében tizenhét gyulai és környékbeli óvoda regisztrált már a programba – emelte ki. 

GYULAI HÍRLAP • 2018. november 14. 17:35
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)