
Nyárfaszöszök szállingóztak szelíden a gyulai Élővíz-csatorna partján. Lassan közéjük kúsztak a szavak a vízen békésen billegő csónakokból. A kora nyári délutánon verssorok, novella- és regényrészletek értek partot, hol szájtátva figyelő rakodómunkásra, hol napernyők alatt hűsítőt kortyolgatókra találva. A Fiatal Írók Szövetsége és a Valyo - Város és Folyó csoport országjáró irodalmi turnéja május 24-én érkezett Gyulára, s első felolvasásuk helyszínéül rendhagyó módon, mégis illeszkedőn az Élővíz-csatornát választotta a társaság.
A Tavaszi Turné során több mint nyolcszáz kilométer utat tesznek meg a Valyo speciálisan átalakított kisbuszával, mely egyszerre szolgál személyszállítóként s rendezvénytérként, hiszen a benne található projektor, hangosítás s más felszerelések révén pillanatok alatt színpaddá változtatható a járgány.
- Ez egy performance-sorozat - határozta meg a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával létrejött irodalmi turnét Szőllőssy Balázs - amely egyszerre fogható fel alkotótáborként, a rendezvények, felolvasások kapcsán pedig egyfajta kultúrmisszióként is: célja a kortárs magyar irodalom népszerűsítése.
- A mobil rendezvényközpontként, fogadótérként is funkcionáló Steyr kisbusszal járjuk most be az Alföld kisebb-nagyobb falvait, városait - folytatta az író. - Amíg a kisebb településeken gerilla-felolvasásokat tartanak, hiszen a busszal bárhol megállhatnak, addig a nagyobb településekre külön rendezvényeket is szervezett a társaság. E helyszíneken az állandó turnétagok mellé mindig alkalmi felolvasók, „helybéli” kortárs szerzők is társulnak: így válik több mint 30 kortárs irodalmárt bemutató országjáró túrává a Tavaszi Turné. Gyulán a szervezésben is segítséget nyújtó Kiss László mellett Farkas Wellmann Éva és Dávid Péter olvasott a víz fölött műveiből.
Szőllőssy Balázs szerint nemcsak a hallgatóság számára lehet érdekes nem hagyományos formában találkozni a kortárs irodalommal, hanem a szerzőknek is izgalmas személyes kapcsolatba lépni mind a potenciális, mind a nem potenciális olvasókkal. Lehet főtér, vízpart vagy éppen egy kocsma, ahol az emberek nem az irodalomért vannak jelen, mégis a véletlen találkozás meghatározó élményé formálódhat. Más perspektívából, új szemszögből juthat el bárki az irodalmi szövegekhez, s nem titkoltan az egész turnésorozattal a szervezői azt szeretnék bizonyítani, hogy a kortárs magyar irodalom közel van az emberekhez. Akár egy könyvben, akár a világhálón, akár a vízparton.































