Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A legrátermettebb magyar űrutazót keresi az Axe Apollo Space Academy program

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • K. M. • MAGAZIN • 2013. január 20. 18:00
A legrátermettebb magyar űrutazót keresi az Axe Apollo Space Academy program
Idén megkezdődik az első Mars-telepesek kiválasztása is
A marstelep fantáziarajza. Forrás: www.svastara.rs

Az űrugrás annyiban különbözik az űrutazástól, hogy amikor túllépjük a Kármán-vonalat, akkor csak néhány percig tartózkodunk az űrben, nem pedig huzamosabb ideig. A Kármán-vonal a világűr határa, mely körülbelül 100 km-es magasságban húzódik. Ez az a magasság, ahol egy jármű már nem tud a felhajtóerő segítségével repülni, és el kell érnie az első kozmikus sebességet (7,9 km/s) a fent maradáshoz. (Ezt Kármán Tódor számolta ki, a határ az ő nevét viseli.)

Most ilyen űrugrásra vállalkozhat egy magyar fiatal. A jelentkezőknek először az első rostán kell átmenniük, méghozzá azon, hogy eljussanak az Axe Apollo Space Academy Országos Űrtáborába, amely az idei Sziget fesztiválon rendeznek meg. A fesztiválon a legjobb magyar űrutazó jelölt mellett további öt nemzetből is kiválasztják a legrátermettebbet, és hatan részt vesznek egy űrhajóskiképzésen. Belőlük választják majd ki azt, aki 2014-ben eljuthat az űrbe. A kiválasztott néhány percig érezheti majd a valódi súlytalanság állapotát 103 kilométer magasságban.

Ha mégsem sikerülne bekerülnie valakinek, az se bánkódjon, mert a közeljövőben be lehet majd fizetni az ilyen utazásokra. Az űrugrások olcsóbbak lesznek, mint az űrutazások, mivel az űrhajó eljut ugyan a világűrig, de nem áll Föld körüli pályára. Annak, hogy valaki egyáltalán elhagyhassa az anyabolygónkat, feltétele, hogy betöltse 18. életévét, valamint egészségesnek kell lennie, mivel felszálláskor akár 6 G terhelés is felléphet, ami veszélyes lehet a szív- és érrendszeri betegek számára. Természetesen felszállás előtt a jelentkezőket alaposan kivizsgálják.

Ha valakinek a szíve messzebbre vágyik, ha esetleg a Holdon szeretnénk egy romantikus sétát tenni kedvesünkkel, akkor az sem elképzelhetetlen. A NASA egykori szakemberei által vezetett cég, a Golden Spikes Company 2020 és 2030 között tervezi az első Holdutazását. A cég persze előtte egy teljes űrhajóskiképzéséről is gondoskodik az utasai számára. A Holdon akár két napot is el lehet majd tölteni. A holdutazást szervező cég az utasok kívánságait megpróbálja teljesíteni. Aki szeretne a Hold felszínén kísérletet végezni, az azt is megteheti, viszont aki csak egy sétára vágyik a felszínen, élvezni a sivár holdi tájat, illetve a Földben gyönyörködni, annak is a kedvére tesznek. Az első magánűrhajók akár már ebben az évben is elindulhatnak.

De nem csak űrturizmus kezd hamarosan virágozni. A Mars One nevű holland nonprofit társaság szeretné 2023-ra eljuttatni az első telepeseket a Marsra. A Mars One projekt szerint bárki jelentkezhet telepesnek, ha elmúlt 18 éves. Ez idáig már rengetegen jelentkeztek, hogy "marslakók" akarnak lenni, annak ellenére, hogy a jelenlegi tervek szerint onnan nem lehet majd visszajönni. A telepesek kiválasztása 2013 első felében elkezdődik egy TV-show keretében, amelyet az egész világon közvetítenek majd. Összesen hat darab négyfős csapatot állítanak össze, amelyből az első csapat egy nyolcéves kiképzés után 2022-ben startolna. Az többi csapat két évenként indulna az előző csapat után. 2016-ban indítanának útjára egy űrhajót a Marsra az első telepesek felszerelésével, járműveivel és lakóegységeivel, amelyekre szükségük lesz az ottani boldoguláshoz. Ha a telepesek között valaki felkészülés közben, vagy esetleg az utolsó pillanatban is meggondolná magát, akkor sem történne semmi, menne helyette más. A tervek szerint fokozatosan válnának önfenntartóvá a marsi-telepesek, először csak oxigént és vizet kell tudniuk előállítani, illetve növényeket is termesztenének egy üvegházban. Az első csoportból két embert orvosi kiképzésben is részesítenek, hogy megfelelő ellátást tudjanak biztosítani társaiknak új bolygójukon.

 

Űrrepülő. Forrás: colunas.revistaepoca.globo.com
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)