Ígéretemhez híven folytatom a múlt heti élménybeszámolómat az űrhajósnőről, illetve utastársáról Camilláról, a NASA kabalaűrcsirkéjéről, akit szintén nagy élmény volt megismerni. A kérdésre, hogy miért is tart Camilla Marsha Sue Ivins amerikai űrhajósnővel a válasz egyszerű. A NASA szerint sokan tartanak attól, hogy butaságokat kérdeznének egy űrhajóstól, ezért inkább csak hallgatják és figyelik őket. Camillától azonban hamarabb mernek kérdezni bármit.
Az űrcsirke már szinte az egész világon megfordult az Amerikai Egyesült Államoktól Ausztráliáig, és most kis hazánkba is ellátogatott. Camilla nemcsak egy kabala, hanem igazi űrhajós, aki természetesen igen fontos küldetéseket is teljesít. Eddig kétszer járt a világűrben, először a márciusi napkitörés előtt, majd a kitörés közben tekinthetett le ránk harminchat kilométer magasból. A meteorológiai léghajója a várakozásoknak megfelelően két és fél óra után pukkant ki a magasban, azután saját kis ejtőernyőjével tudott visszajutni a Földre épen és egészségesen. A kizárólag neki készített speciális kötött űrruhára jelvényeket erősítettetek, hogy a napviharból származó nagy energiájú részecskéket mérni tudja. Eddig töretlenül ível felfelé karrierje. Elmondások szerint, nagy izgalmak közepette készül az első igazi űrutazására, hiszen szeretne feljutni a Nemzetközi Űrállomásra. A gumicsirkét eredetileg a NASA legújabb, geoszinkron pályán keringő napkutató műholdjának, a Solar Dynamics Observatory kabalafigurájának választották, s nem hitték, hogy ekkora sikereket fog majd elérni.
Marsha Ivins előadásának nagy részében a világűrben, a súlytalanságban végzett munkát, a mindennapi életüket és körülményeiket mutatta be élményszerűen. Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy az éhség, illetve a szomjúság érzete teljesen más-e odafent, mint itt lent a Földön. A súlytalanság furcsa különbségeket tud okozni. Az éhséget az ember nem úgy érzi, mint a Földön, mivel a testben, a gyomorban lévő folyadékok is felemelkednek, így az igazi éhség megtapasztalásához az űrben több hétre volna szükség. Másik nagyon érdekes dolog, mely eléggé kellemetlen is egyben, hogy ha a testnedvek elérik a koponyát, akkor fejfájást okoznak, amit csak úgy lehet megszüntetni, ha az űrhajós megszabadul a folyadékfeleslegtől. A speciális orosz gyártmányú űrbéli illemhely használata néha nagyon sok időt vesz igénybe.
Az űrhajósok bohókás kedvükben olykor sokszor "Supermant játszanak": egymás mellett repkednek, vagy egyikük a másikat szörfdeszkának használva siklik a kabinban. Persze nem csak a játékról és a bolondozásról szól az életük, sokszor készítenek fotókat tudományos vizsgálatokhoz, és sok fontos feladatot látnak el. Az űrállomásról természetesen lehetőségük van űrsétára indulni. Az űrruhában legfeljebb nyolc órányi oxigén van, amit a hátukon lévő kis tartályokból kapnak, és egy biztonsági kötéllel rögzítik ki magukat mindig egy adott ponthoz. Egy háti rakéta is található az űrruha hátulján, amivel, ha vészhelyzetbe kerülnének, manőverezni tudnának.
Összefoglalva: teljesen más oldaláról ismerhetem meg a kinti életet. Tanúja lehettem, lehettünk annak, hogy miféle kísérleteket végeznek az űrhajósok, hogyan rögzítik magukat és szerszámaikat, hogy el ne repüljenek. Megtudhattuk, hogyan edzik testüket, hogy elkerüljék a jelentős csont- és izomtömeg-veszteséget. Láttuk, hogyan és mit esznek, hol alszanak, milyen komplikált a tisztálkodásuk, valamint megtudhattuk, hogy egy nap alatt 16-szor láthatják a napfelkeltét és a napnyugtát.
