Az első megmaradt megfigyelések a Merkúrról az ókorból származnak, akkoriban „az ugró bolygó” névvel illették és vésték kőtáblákba. Ezeket a megfigyeléseket valószínűleg egy asszír csillagász készíthette az időszámításunk előtti 14. század környékén, a babilóniaiak viszont már az i.e. 1. évezredben készítettek feljegyzéseket. Ők Nabúról, mitológiájukban az istenek hírnökéről nevezték el. Az ókori görögök Hésziodosz idejében a bolygót a gyűjtögető Sztilbon valamint Hermaon néven ismerték, később pedig a görögök a napfelkeltekor látható égitestet Apollónnak, a szürkületkor előbukkanót pedig Hermésznek nevezték. Csak az i.e. 4. században jöttek rá a görög csillagászok, hogy valójában ugyanaz a két égitest. A rómaiak viszont a bolygót a saját fürgelábú hírnök istenükről, Merkúrról keresztelték el. Azért kapta ezt a nevet, mert gyorsabban áthaladt az égen, mint akármelyik másik bolygó. Az ókori Kínában Csenshin-nek, Óracsillag néven ismerték, melyet az északi iránnyal azonosították, és a Vuhszing rendszerben a víz szaka volt. A hindu mitológiában Buddhának hívták, és úgy gondolták, ez az isten uralja a szerdát. A germán mitológiában Odin istennel azonosították. A maják korában viszont bagolyként ábrázolták, s úgy gondolták, a túlvilágra ez a bolygó viszi a híreket.
Napjainkban, a nevén és létezésén kívül sokkal többet tudunk róla. A Merkúr bolygó a Naphoz legközelebb található. A Naprendszerben ő a második legkisebb, természetes holdjai nincsenek. Eddigi élete során két űrszonda látogatta meg. Az egyik a Mariner 10 volt, amely 1974–1975 között közelítette meg és területének csak 40–45%-át tudta feltérképezni. A második szonda a MESSENGER volt, amely további 30%-ot mutatott meg a bolygó felszínéből, amikor 2008. január 14-én elrepült mellette. Ez az űreszköz 2008. október 6-án és 2009. szeptember 29-én még kétszer elhaladt a bolygó mellett, majd 2011. március 19-én bolygó körüli pályára állt. Ekkor már mintegy 200 kilométer magasan a felszíntől tovább tanulmányozta a bolygót és térképezte fel az egész felszínét.
A Merkúr kráterekkel borított felszíne nagyon hasonló a Holdéhoz. A bolygó magja évmilliárdok alatt kihűlt és összezsugorodott, melynek következtében összeráncolódott a felszíni kérge. Felszínének legfőbb jellegzetessége az 1300 km átmérőjű Caloris-medence, amely a feltételezések szerint egy hatalmas, a korai Naprendszer idejéből származó ütközés során jött létre. Ez felelős a bolygó ellenkező oldalán elhelyezkedő különleges, egyenes barázdákkal borított terület kialakulásáért is, melyet az ütközés által keltett lökéshullámok hoztak létre. A kráterek mellett a Merkúr felszínén viszonylag sima síkságok is megtalálhatók, melyek két különböző korból származnak. Az egyik az ősi vulkáni aktivitás nyomán, a másik pedig az ütközések során kilövellt anyag ülepedése során keletkezhettek.
A Merkúr légköre igen ritka, amely főleg oxigén-, kálium- és a nátriumatomokból áll. Ezek a részecskék folyamatosan távoznak az űrbe, átlagos élettartalmuk kb. 3 óra. Az elvesztett légköri atomokat egyszerre többféle mechanizmussal is pótolja. Egyik ilyen, amikor a bolygó mágneses mezeje a napszél anyagát befogja, vagy mikor a mikrometeoritok becsapódnak, illetve a napsugárzás hatására ki tudnak párologni a bolygó felszínéről és a sarki jégrétegeiből. A légkörének hőmérséklete is igen széles tartományban változik, -180 C-tól 430 C-ig.
Ha van alkalmunk belenézni egy csillagászati távcsőbe, érdekes dolgot láthatunk a bolygóval kapcsolatban. Mivel a Merkúr a földi megfigyelőhöz képest közelebb van a Naphoz, a bolygó korongjának megvilágítása a Holdéhoz hasonlóan változik, vagyis fázisokat különböztethetünk meg.
