A csillagászat, ez az igen rejtélyes és izgalmas tudományág főként az űreszközöknek köszönheti mai reneszánszát. Régebben el lehetett különíteni a csillagászatot és az űrkutatást, de ma már nem is szétválasztani, hiszen nagyon összetett jelenségről van szó. Hihetetlenül megnőtt azoknak a tevékenységeknek a száma, ahol az űrtechnika valamely része szerepet játszik a mindennapi életben, a tudományban pedig alig van olyan terület, amelyhez ne járulna hozzá valamilyen formában.
Az űrkorszak kezdetétől kezdve azt tapasztalhattuk, hogy az Univerzum tele van meglepetésekkel. Az 1977-ben, a Hubble-űrtávcső projekt kezdetén, még el sem tudták képzelni, hogy milyen eredményeket fognak elérni általa. A projektben részvevők közül mindenki habozás nélkül azt állítja, hogy a Hubble-űrtávcső még a legoptimistább várakozásokat is felülmúlta. Remek példa erre a Naphoz hasonló tömegű, fiatal csillagokat körülvevő porkorongok felfedezése és megismerése. Ezeket először véletlenül fedezték fel az Orion-ködben, a köd fényes háttere előtt kirajzolódva. Amikor kiderült, hogy miféle képződményekről van szó, a figyelem középpontjába kerültek és ennek következtében rengeteg kis tömegű, ködbeli csillag körül találtak korongokat. Ezek a megfigyelések pedig betekintést engedtek a porkorong és a bolygórendszerek keletkezésének folyamatába.
Egy másik nagy újdonság volt a Naprendszeren kívüli exobolygók felfedezése. Jelenleg több, mint száz exobolygót ismerünk, amelyek többségének tömege a Jupiter tömegének nagyságrendjébe esik. Ebben az a megdöbbentő, hogy ezek a bolygórendszerek egészen mások, mint a miénk. Ezek a bolygórendszerek nagyon közel keringenek csillagaikhoz, és pályájuk sokkal elnyúltabb ellipszis, mint a naprendszerbeli óriásbolygóké. Ezen felfedezések után a bolygórendszer keletkezésére vonatkozó elméletet teljesen át kellett szerkeszteni.
Másik nagy fejlődést elindító műhold a Hipparcos volt. A csillagászatban egyetlen közvetlen módszer van a csillagok távolságának meghatározására, amely során a Föld Nap körüli keringése miatt bekövetkező szögelmozdulást kell meghatározni távoli háttércsillagokhoz képest. Ezt a fáradságos mérést az asztrometriában használták leginkább az 1980-as évek végéig. Ám a Hipparcosnak köszönhetően az asztrometria új és hihetetlen biztos lábakra állt. Megszületett a közeli csillagok Hertzsprung-Russell diagramja, amely olyan alapvető csillagászati adatokat tartalmaz, amelyen az egész asztrofizika és kozmológia alapszik.
A központi csillagunk fizikájának megértésében pedig forradalmi változásokat hozott a SOHO. A műholdnak köszönhetően megszületett a csillagászat egyik új ága a helioszeizmológia, amely a Nap felszín alatti rétegeiben megfigyelhető oszcillációkkal foglakozik, és a földi szeizmológiához hasonlóan a különböző mélységű rétegeket vizsgálja a különféle hullámmodusok segítségével. A Nap esetében e vizsgálati módszerrel figyelemre méltó pontossággal fel lehetett térképezni a Nap belsejét.
Tehát a körülöttünk lévő világ megértéséhez elengedhetetlen a megfigyelési lehetőségek továbbfejlesztése az űrtávcsövekkel és a földi távcsövekkel, hiszen az észlelési adatok értelmezése az elméleti háttereket támasztja alá és mélyíti el. A földfelszíni megfigyelések pedig azért fontosak, mert itt hamarabb tudunk műszereket javítani, mint fent az űrben.
