Egy csecsemőcsillag első életjeleit figyelték meg röntgen-űrteleszkópok segítségével. A V1647 Orionis bébicsillag 1300 fényévnyire található a McNeil-ködben, amely valóságos csillaggyár az Orion-csillagképben. A kiscsillagra 2004-ben figyeltek fel először, mikor az első kitöréseit produkálta és két éven keresztül világította meg a McNeil-ködöt. A fiatal napszerű csillag fénye 2006 elején hunyt ki, majd 2008-ban adott újra életjelet magáról, és azóta is fényesen ragyog.
A kutatók megtudták mérni a forgási sebességét, amely már-már csillag széteséséhez is vezethetne, de azt is észlelni tudták, hogy miként habzsolja be azt a hihetetlen mennyiségű anyagot, melyet magába szippant. A V1647 Orionis babacsillag gyors forgását a röntgentartományban a felületén észlelt két forró pontból mérték ki. Ezen a két ponton keresztül áramlik be a por és a gáz a csillagba az őt körül vevő korongból. A korábban végzett infravörös mérések alapján a kutatók úgy vélték, hogy legfeljebb egymillió éves lehet, de a mostani vizsgálatok alapján bebizonyosodott, hogy sokkal fiatalabb, és még mindig cseperedik, fejlődik. Akár még több millió éven át táplálhatja a szülő felhőjéből kialakult korong a kiscsillagot, addig, amíg képes nem lesz a saját energiatermelésre.
A csillagok csillagközi molekulafelhőkben születnek és fejlődnek ki, például az Orion ködben. Ezek a felhők nagyrészt molekuláris hidrogénből állnak és tömegük csak kb. 1%-át alkotja grafit-, jég- és szilikátszemcsékből álló por, melyek mérete néhány mikrométer. A felhők igen stabil képződmények, átlagos élettartamuk kb. 40 millió év. A megfigyelések azt mutatják, hogy a felhőkben sűrű magok vannak, melyek a csillagkeletkezés első fázisai, de a kialakulásaikat nem ismerjük még pontosan. A második fejlődési fázis pedig amikor a mag a saját gravitációja hatására kezd összehúzódni és az összehúzódás elején a mag anyaga még annyira ritka, hogy a felszabaduló gravitációs energia szabadon kisugárzódik, ezért a mag hőmérséklete nem emelkedik. A folyamat először egy sűrűbb mag kialakulásához egy csecsemőcsillaghoz vezet, melyre kevésbé sűrű anyag hullik. Az összehúzódás során a felhőnek a sugara jelentősen elkezd csökkeni és emelett van valamennyi perdülete is. A fizikából pedig jól ismert az impulzus-megmaradás törvénye, mely azt eredményezi, hogy az összehúzódó felhő belapul és kialakul a csillagmag, illetve a körülötte lévő anyagkorong. Ekkor a csillag anyaga már olyan sűrű, hogy a sugárzás nem tud akadálytalanul kijutni belőle, ezért a felszabaduló gravitációs energia melegíti a kiscsillagot és az így láthatóvá válik, pont úgy mint a V1647 Orionis bébicsillag. Amikor a kiscsillag belsejének hőmérséklete eléri a 10-15 millió kelvint, megnő a hidrogén héliummá való átalakulásának valószínűsége és beindulnak a fúziós reakciók, ekkor kezdi el önálló életet élni.
A csillagászok tovább folytatják a megfigyeléseket a három röntgencsillagászati műhold segítségével, hiszen a V1647 Orionis révén jobban megismerhetik, hogy mi történik egy születőben lévő csillaggal az anyagbefogási korong porfüggönye mögött.
