Az elektromágneses sugárzásnak csak nagyon kis tartományát, a látható fényt tudjuk érzékelni szemünkkel, a többi tartományban vakok vagyunk. A látásunknak fontos szerepe van, hiszen a fény rengeteg információt tartalmaz arról a tárgyról, amely kibocsátja és arról is, amelyik visszaveri vagy elnyeli. Az állatok nagy részénél, hasonlóan az emberi látáshoz, a szem összegyűjti a fényjeleket, majd továbbítja az agyba. A színek és formák érzékelése a szem segítségével az agyban történik, a szín és a forma nem más, mint egy érzet, amely az agy reakciója a fényre. A színek érzékelése tehát személyes élmény, nem mérhető objektíven, vizsgálata emiatt a fizikától a biológián és a pszichológián át egészen a képzőművészetekig vezet.
Mai ismereteink alapján azonban nem vagyunk vakok más tartományokban sem, hiszen mára már olyan távolságokra nézünk a Világegyetemben, amiről még régebben álmodni sem mertek a tudósok. A 19. század folyamán felfedezték és láthatóvá tették az elektromágneses sugárzás néhány további tartományát, az ultraibolya (UV), az infravörös (IR), a röntgen-, és a gammasugárzást, a rádió és a mikrohullámokat. A század vége felé pedig a tudósok rájöttek arra is, hogy hogyan lehet felfogni a világűrből érkező sugárzásokat és többet látni az égi objektumokból, például a távolabb eső csillagokat és galaxisokat, amelyeket a látható fény tartományán kívül eső hullámhosszakon tudunk csak megfigyelni.
Először is le kellett küzdeni a Föld atmoszférájának akadályát. Igaz a légkör átlátszó a látható fény tartományának és a közepes hullámhosszú rádióhullámok számára, de más hullámhosszaknak nem, ezért is fejlődött ki a legtöbb állatnak olyan látószerve, amely a látható tartományt képes érzékelni. Maga a légkör nem csupán a korlátozott áteresztőképessége miatt zavarja a csillagászokat, hanem a légköri áramlások miatt is. Hogy kiküszöböljék ezt a két problémát, a 20. század második felétől a csillagászok a légkör fölé, az űrbe juttatják a távcsöveiket és azóta egyre több mindent látunk a körülöttünk lévő világból.
A fenti animáció a Tejútrendszer középpontjáig kalauzol el minket, mely a látható fény tartományában látható objektumoktól, kezdve a nem látható fény tartományában észlelhető dolgokig repít el minket. Az átlátszatlan porfelhők sokasága takarja a mögöttük lévő csillagokat, bolygókat és más objektumokat illetve a galaxisunk középpontjában megbújó szuper masszív feketelyukat is. Azonban a fent említett hullámhosszakon, mint például az infravörös tartományban a sűrű porfelhők átláthatók, így a mögöttük rejtőző világot is könnyen felfedezhetjük. A mozi a Tejútrendszer korong alakú fősíkjával kezdődik, amelyben sok sötét átláthatatlan porfelhő koncentrálódik.
A Skorpió és a Nyilas csillagképek is fel vannak tüntetve a videón, mely után már a csillagközi felhők mögött megbújó csillagok közötti utazás kezdődik infravörös tartományban. A videó végén pedig galaxisunk centrumának, a Sagittarius A nevet viselő fekete lyuk közelében lévő objektum elmozdulása látszik 2004 és 2011 között. A videó így egy olyan képzeletbeli utazásra csábít, amely a látható tartományban kezdődik, majd az infravörösben, amely az emberi szem számára láthatatlan hullámhosszakon folytatódik.
