A csillagászat valószínűleg a legrégebben ismert természettudomány. A történelem előtti korokban a hely- és az időmeghatározás társadalmi létszükséglete miatt alakult ki. A történelemből, a megmaradt írásos dokumentumokból megismerhettük, hogy már az első kultúrnépek, a babilóniaiak, az egyiptomiak, a kínaiak, az indiaiak, a mayák és az aztékok sok csillagászati megfigyelést végeztek. A babilóniaiak különböző táblázatokban pontosan rögzítették az égi eseményeket, amelyek a mai tudósok számára is fontosak. Az egyiptomiak a naptárkészítésben és a csillagászati események megfigyelésében értek el jelentős eredményeket. A kínaiak viszont nem törekedtek egységes csillagászati rendszer kiépítésére, hanem csak bizonyos látványosabb égi eseményeket jegyeztek fel.
A honfoglaló magyarok is foglakoztak a csillagászattal, hiszen a vándorló törzsek az égbolt megfigyeléséből tudták meghatározni a helyes útirányt. A mindentudó táltosok, akiket nagy tiszteletben tartottak, figyelemmel kísérték a Hold fényváltozásait, az évszakról évszakra változó csillagos eget és a fényesebb bolygók mozgását. Az egyik ősmagyar táltost Göncölnek hívták, akinek a nevét mindenki ismeri, ha nem is a történelemből, de a csillagos égről biztosan.
Honfoglaló őseink ünnepei között több csillagászati vonatkozású eseményt is ismerünk, ilyen ünnep volt a nyári napforduló is, mely mára már a kereszténység átvett. A keresztény vallás terjeszkedésével a tudományos ismeretek, így a csillagászati ismeretek is sikeresen eljutottak őseinkhez. Elsősorban az évszakok váltakozására, a naptárra és az időjárásra vonatkozó ismeretek terjedtek el jól megjegyezhető mondókák és versek formájában, amelyek szerepét később egyre inkább a kalendáriumok vették át. A kalendáriumok elkészítéséhez a csillagászati megfigyelések és mérések nélkülözhetetlené váltak. Az első jelentősebb magyarországi csillagászati megfigyelőhelyet, ahol ilyen méréseket végezhettek akkoriban, Vitéz János alakította ki az 1400-as évek közepén. Az elkészült nagyváradi csillagda eszközei akkoriban elsőrangúak voltak, képzett csillagász azonban nem akadt, aki kihasználhatta volna ezt a remek lehetőséget. Így a kor egyik leghíresebb csillagász tanítványát, Regiomontanust hívták meg, aki az akkor megnyílt pozsonyi egyetemen is átvette a matematika és a csillagászat tanítását. Csillagászati megfigyelésein kívül több kötet alapvető matematikai és csillagászati táblázatot is összeállított. A korabeli feljegyzések szerint Mátyás király megjutalmazta azért a művéért, amely tartalmát tekintve a mai csillagászati évkönyvek alapja. De sajnos nem sokáig maradt Mátyás király udvarában, mert észrevette, hogy a bolygók mozgásának megfigyelt sajátosságai nem támasztják alá a geocentrikus elméletet, vagy más szóval, hogy a Föld van a középpontban, s mivel e problémát behatóbban akarta vizsgálni, ezért elhagyta Magyarországot, mert ezt a világnézetet nem fogadták volna el az udvarban. Többé nem is tért vissza.
A geocentrikus felfogás egészen egyeduralkodó volt, amíg Kopernikusz fel nem vetette a heliocentrikus, azaz a napközéppontú rendszer elméletét, amely az eddiginél sokkal egyszerűbben magyarázza a bolygómozgásokat, nem úgy mint a geocentrikus világnézet. A bolygópályát azonban ő is körnek képzelte, és ez sajnos ellentmondáshoz vezetett. A Kepler utáni évszázadban Newton volt, aki megfogalmazta a heliocentrikus világképet a gravitációs törvény segítségével. Ennek a törvénynek a segítségével a bolygók mozgását, az árapály jelenségeket, valamint az égitestek forgástengelyének kúpfelületen való mozgását, a precessziót is nagyon jól letudta írni.
A több mint 200 év elteltével, mióta Regiomontanus elhagyta Magyarországot, csak 1753 végére kezdődött el újra Magyarországon a csillagászat virágzása, amely azóta is tart.