Igen érdekes kapcsolatot fedeztek fel a Cassini űrszonda mérési adataiból a Szaturnusz és az Enceladus holdja között. A két naprendszerbeli égitestet erős elektromos feszültség köti össze, melyben töltött elektronok áramlanak oda-vissza a bolygó és holdja között. A Szaturnusz bolygó északi sarkvidékén becsapódó részecskék által kialakult óriási sarki fénygyűrű közelében egy folt látszik, amely valójában az elektromos vezeték végének lenyomata. Igaz a Földön is megfigyelhető hasonló sarkifény-gyűrű, amely bármely más mágneses térrel bíró bolygók sarkvidékén is megjelenik, ahol adott földrajzi szélesség mentén gyűrű alakban jutnak a töltött részecskék a légkörbe. Ekkor itt fénykibocsátásra gerjesztik a légköri atomokat és molekulákat és így létre jön a csodás sarki fény. Viszont a Szaturnuszon a sarkifény-gyűrű mellett jelentkező apró folt területén nem a klasszikus módon gerjesztődik a légkör atomjai és molekulái, hanem az Enceladus hold miatt.
A Cassini érkezése óta a szonda tizennégyszer haladt el a közel 500 kilométer átmérőjű Enceladus mellett, és fokozatosan fedezve fel a jeges hold titkait. Ezek közül a legjelentősebbek a hold déli sarkvidékéről előtörő gázokat és jeges szemcséket tartalmazó elektromos sugarak, amelyek egy ionoszférát hoznak létre. Az Enceladus és ionoszférájának mozgása egy dinamóként biztosítja az újonnan felfedezett rendszer működését a Szaturnuszt körülvevő mágneses buborékban, vagy más néven a magnetoszférájában.
A bolygók mágnetoszféréját az úgynevezett dinamóhatás kelti. A dinamóelv lényege földi kísérletekben az, hogy ha egy fémkorong mágneses mezőben pörög, akkor az így keletkezett erő az elektronokat a korong középpontja felé taszítja. Amíg a korong forgásban van, addig az elektronok elektromos áramlássa viszont továbbra is mágneses mezőt indukál, vagyis a mágneses és az elektromos jelenségek egymást gerjesztik, erősítik. A bolygók esetében az eredeti alkotóanyaga már eleve valamilyen mágnesességgel kellet rendelkeznie, s az égitest a saját tengelye körül kell, hogy forogjon. S ha több objektum elég közel kerül egymáshoz, akkor mágnesestereik kölcsönhatásba lépnek.
A tudósok számára nem ismeretlen a Szaturnusz és a holdja közti jelenség, hiszen a Cassini már érzékelt hasonló jelenséget a Jupiter három magnetoszférájában keringő holdjával kapcsolatosan is. E három áramlási rendszerről egy ragyogó folt is árulkodik a bolygó felső légkörében. A Jupiter mágneses terében elektronok találhatók, ezért egyes holdjai, ilyen például az Io, vékony atmoszférájukkal együtt elektromos vezetőként mozognak a bolygó magnetoszférájában és így a Jupiter és a holdak között elektromos áram folyik. A mostani felfedezés szerint hasonló folyamatok zajlanak a szaturnuszi rendszerben is. S így ez már egy egyetemes folyamatnak tűnik. A Jupiter Io nevű holdján igen aktív vulkanikus tevékenységek működnek, amiknek köszönhetően egy fényes folt jelenik meg a Jupiter sarki fényében. Most ugyanezt látjuk a Szaturnusz esetében is. A változékony, ugyanakkor méltóságteljes, vízben gazdag Enceladus felhők, melyeket valószínűleg jégvulkanizmus működtet, elektronsugarakat hoz létre, amik ugyancsak egy figyelemre méltó foltot eredményeznek a Szaturnusz sarki fényében.
