Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Hamarosan ember lép a Marsra

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Korsós Marianna • MAGAZIN • 2011. március 11. 18:00
Hamarosan ember lép a Marsra
Az emberiség 1960 óta próbál űreszközöket küldeni a Mars közelébe vagy magára a bolygóra
Az egyik önkéntes asztronauta a „Marson”. Forrás: ESA

Hamarosan, talán kevesebb, mint 35 éven belül elindulhat az első emberi expedíció is a bolygó meghódítására. 2010 júniusában kezdődött meg az ötszázhúsz napon át tartó szimulált utazás a Marsig és vissza. A legénységet három orosz, egy francia, egy olasz és egy kínai személy alkotja. A Mars500-as program keretében az önkéntesek már túl vannak a 250 napos odautazás és a 30 napos felszíni munka időtartamán. Február elején három asztronauta egy landoló egységben érkezett meg a marsi felszínre, amely valójában egy másik modul, melyet kőzetekkel és némi vörös porral szereltek fel az építők. A három űrhajós egy sor Mars-járást végezett el miközben 35 kilogrammos szkafanderüket viselték. Végül február 27-én tértek vissza az anyahajóra, s így csatlakozva a bolygó pályán maradt másik három társukhoz. Mielőtt a legénység hazaindult volna, hulladékkal pakolta meg a landoló egységet, és leválasztotta az űrhajóról, ahogy majd az igazi marsi misszió során fogják tenni. A szimuláció utolsó szakaszát, a 240 napos hazautazását március 2-án kezdték el és várhatóan novemberben fog véget érni, vagyis mikor az asztronauták végre elérik az anyabolygót, és közel 18 hónap után először szippantják be újra a friss földi levegőt. Valószínűleg ez lesz a misszió legnehezebb része, mivel már nincs előttük olyan cél, mint a marsi landolás, amit várhatnának.

A szimuláció helyszínéül szolgáló moszkvai Orvosbiológiai Kutatóintézetében már korábban is történt több, hasonló jellegű kísérlet, de ez az első alkalom, hogy egy valós idejű marsi utazást szimulálnak. Minden éppen olyan, mint vélhetően a valóságban lenne, csak a súlytalanságot nem szimulálják, ezért ennek megfelelően át is alakították az asztronauták szkafandereit. Az intézet területén felépített modell térfogata összesen 550 köbméter, leszálló-, kísérleti, raktár-, melegház- és kísérleti-orvosi modulból áll. Ezen kívül külön kialakítottak egy 1200 köbméteres modult, amely a Mars felszínét imitálja. Akár csak a valóságos űrutazásokra, a földi Mars-expedíción is magukkal vitték az űrhajósok a teljes szükséges élelmiszert és vízkészletet, sőt a Marsra leszállók a helyszínen valóban az űrhajósok által használt étkekkel táplálkoztak és egy igazi Mars-mobilt használtak a bolygó vizsgálata során.

 

 

 

A projekt célja, hogy a kutatók közvetlenül figyelemmel tudják követni a legénység fiziológiai és viselkedésbeli reakcióit az elszigeteltség és összezártság hosszú hónapjai alatt. A szakemberek abban reménykednek, hogy a kísérlet segít jobban felismerni azon nyomásokat, melyek a hosszú űrutazás során kihatnak az emberi legénységre, valamint megoldásokat sugall, melyekkel meggátolhatják vagy elejét vehetik az igazi marsi misszión során felmerülő problémáknak. A legénység lelkiállapotának vizsgálatában magyar orvosok is közreműködnek. A magyar szakemberek egy speciális módszert tesztelnek a program során. Automatizált formában próbálják elemezni a legénység és a földi irányítók közötti kommunikációt illetve a legénység lelkiállapotát. Ezzel azt a célt szeretnék elérni, hogy előre tudják jelezni az esetleges közelgő problémákat, illetve a halmozódó feszültségeket a folyamatos adatsorok alapján.

Jevgenyij Gyemin, a kísérlet műszaki igazgatója szerint a mostani szimuláció után még legalább két hasonló időtartamúra kísérletre lesz szükség. Hiszen a jelenlegi szimuláció során ugyanis csak azt vizsgálják, hogy mennyire viselhető el ennyi ideig a teljes elszigeteltség és összezártság. A következőben a tényleges Mars-expedícióra tervezett berendezések mintapéldányait tesztelnék, míg a harmadik szimuláció során pedig a valóságos űrhajóval kell már dolgozni.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)