Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA 2006 decemberében és 2007 januárjában indította útjára a STEREO-űrszondákat. Az űreszközök végső pozíciójukat 2011 februárjára érték el, s jelenleg a Nap két oldalán helyezkednek el. A program megfigyeléseit a Solar Dynamics Observatory-űrszonda méréseivel egészítették ki. Segítségükkel az eddigieknél sokkal pontosabban lehet majd a napfelszín jelenségeit megfigyelni, és csillagunk viselkedését előre jelezni. Az űrszondák segítségével 360 fokos panoráma képet kapunk ezek után a központi csillagunk teljes felületéről és nem utolsósorban hozzájárulnak ahhoz, hogy a szakemberek pontosabban előre tudják jelezni az űrbéli időjárást, amely alkalmanként megzavarhatja a légi közlekedést, az elektromos hálózatot, a kommunikációt és a műholdak navigációját.
A napkitörések a napfoltok környezetében lévő ellentétes mágneses terek találkozásánál kialakult instabilitás következménye fent a napkoronában, vagyis ahol az ellentétes irányú mágneses terek megsemmisítik egymást. A napkitörések során a környező napanyag sok millió fokra felhevül és az eközben keletkezett nagy intenzitású sugárzás a rádióhullámoktól a röntgensugarakig terjedő tartományban sugározódnak ki. A röntgensugarak a földfelszínt nem érik el, de a nagy magasságban szálló gépek utasai egy ilyen kitörés idején jelentős besugárzást kaphatnak, és ha például az 1989-es nagy napkitörés idején az űrhajósok éppen űrsétát tettek volna, akkor halálos röntgesugár-adagot kaptak volna. Ezzel egyidejűleg a napkitörések vagy más néven a flerek nagy energiájú részecskéket is kibocsátanak az űrbe. A flereket intenzitásuk alapján három kategóriába szokták besorolni. A nagy intenzitásúakat az X-osztályba, a közepeseket az M-osztályba, a C-osztályba pedig a kis intenzitásúak tartoznak. A nagy intenzitású flerek kiterjedt rádiózavarokat okozhatnak, a közepes intenzitásúak kisebb kimaradásokat, a kicsik hatása pedig alig észrevehető a Földön. Amióta számos űreszköz segítségével figyelik a Napot, a Napból érkező röntgensugárzást is rendszeresen mérik a National Oceanic and Atmospheric Administration (NOAA) szakemberei, melyet a Today's Space Weather weboldalon folyamatosan közzé is tesznek.
A NASA február 6-án hozta nyilvánosságra azokat a felvételeket, amelyeken csillagunk túloldalát is láthatjuk, melyet a Földről nem tudnak megfigyelni. A Nap 24-25 napos periódussal forog a tengelye körül, de közben intenzíven változik felszínének kinézete is, és ezért eddig nem lehetett tudni, hogy egy adott pillanatban mi van a túloldalán. De most a két STEREO-űrszondának köszönhetően nemcsak a kidobott részecsketömegek útját képesek követni a szakemberek, hanem a Nap Földről látható oldalára még be sem fordult aktív felszíni területeket is tudják azonosítani. Ezzel már előre jelezhetők lesznek az aktív régiók, mielőtt a Földről látható oldalára fordulnának be. S hogy még milyen távlatok nyílhatnak meg a programnak köszönhetően?
Richard Harris, a STEREO-program vezető kutatója:
- Ahogyan egész agyunk működését sem érthetjük meg, ha csak egy-egy részét vizsgáljuk, ugyanúgy a Nap, mint komplex égitest megértéséhez is teljes körűen ismerni kell viselkedését.
Az eddigi kutatások alapján is ismert volt, hogy a Nap mágneses tere globálisan befolyásolja csillagunk viselkedését, de akkor értjük meg igazán a működését, ha az egész felszínének jelenségeit nyomon tudjuk követni. S ha megismerjük Napunkat, akkor a többi csillag működésével is tisztában lehetünk.
