A téli napforduló napja az év egyik olyan sarokpontja volt, mely a nyári napfordulóval együtt egységes keretet adott az időszámításnak régen. Míg a nyári napforduló során a legmagasabban áll a Nap, és a legrövidebb éjszaka következik be, addig télen a legalacsonyabban delel a Nap, és ekkor van az év leghosszabb éjszakája is. A téli napforduló az északi félteken december 21-22-ére szokott esni, míg a déli félteken pont fordítva, június 21-22-ére. A nyári napforduló pedig pont ellenkezőleg, az északi féltekén június 21-22-én van, a déli féltekén pedig december 21-22-én.
Az esemény oka, hogy a Föld forgástengelye ferde, így a bolygónk Nap körüli keringésének pályasíkja nem esik egybe az Egyenlítő síkjával. E két sík egész pontosan 23,5 fokos szöget zár be, és ez a ferdeség a keringés alatt nem változik. Ebből kifolyólag egy adott szélességi körön a keringés periódusa alatt a napsugarak nem ugyanolyan szögben érkeznek a Földre, és ezért is váltakoznak az évszakok.
A történelem során szinte minden nép és minden vallás ünnepelte a fény diadalát a sötétség felett, illetve az új év kezdetét több kultúrában innen számolták. Első erre vonatkozó feljegyzések nagyjából ötezer évesek. Régen a téli napfordulót a napistenek születésének időpontjaként tisztelték. Ilyenkor az emberek máglyát gyújtottak, hogy elűzzék a sötétséget, az északi népek pedig az életet jelképező örökzöld fenyővel díszítették házukat.
Jézus születésének napja időszámításunk szerint 137 körül keveredett a napfordulóünnephez, legalábbis a keresztények római vezetője ugyanis ekkor rendelte el a neves nap köszöntését január 6-ára, akkor még független ünnepként. A fény megújulásáról a Sol Invictus, azaz a legyőzhetetlen nap ünnepén továbbra is megemlékeztek a pogány rómaiak, méghozzá pontosan december 25-én, hitük szerint ugyanis ekkor született újjá Mithrász napisten. Ezt a pogány ünnepet még a IV. században is megtartották. Az egyház belátta, hogy ez a szokás nem múlik el, és 350-ben I. Szent Gyula pápa elrendelte, hogy Jézus születésének ünnepe december 25 legyen. Lassan a régi pogány napisten-ünnep megtöltődött keresztény tartalommal. A karácsonyi fenyő az életet jelképezi és a rajta meggyújtott gyertyák pedig a sötétséget űzik el, akárcsak régen a máglyák. A felerősített csillag pedig az egykori betlehemi csillag emlékeként ragyog, hirdetve Jézus Krisztus megszületését. Fontos megjegyezni, még azt hogy a legyőzhetetlen Nap ünnepének első napja a mai naptár szerint december 21-re esik, csak az akkoriban használatos Julián naptár szerint december 25-e volt.
De mi is lehetett a betlehemi csillag? A mai csillagászati ismereteink alapján a kiemelkedő égi látványosság a Jupiter és a Szaturnusz bolygók háromszori együttállása lehetett a Halak csillagképben. A rendkívül ritka jelenség időszámításunk előtt 7-ben következett be. A Jupiter a régi héber mitológiákban királyi csillagként, míg a Szaturnusz a zsidóság legfőbb csillagaként szerepel, a Halak csillagkép pedig a születés és a Messiás csillagképének tulajdonították. Ezért a Halakban a két fő "csillag" háromszori együttállása és szinte látszólagos összeérése jelenthette az égi jelet a messiásvárás beteljesülésére.
