Az újonnan felfedezett Jupiter típusú exobolygó, a bolygók kialakulásáról és túléléséről alkotott elméletek újra gondolására is sarkalhatja a csillagászokat, mivel ez az első bolygó, amit egy olyan csillag környezetében találtak, ami egyrészt nagyon öreg, másrészt alig tartalmaz fémeket.
A HIP 13044b katalógusjelzésű bolygó egyik különlegessége, hogy a központi csillaga valaha a Tejútrendszer egyik kísérő törpe- galaxisához tartozott. Mintegy 6-9 milliárd évvel ezelőtt a Galaxisunk darabjaira szaggatta kísérőjét, és egyes részeit bekebelezte. Ebben az értelemben egyedi az elmúlt 15 év során detektált közel ötszáz exobolygó közül. A másik érdekessége, hogy a bolygó központi csillagja túl van a vörös óriás állapoton. Ez azért fontos, mert a felfúvódott vörös óriás állapotban a csillagok elnyelhetik a legbelső planétáikat. A Merkúrra és a Vénuszra is ez a sors vár körülbelül ötmilliárd év múlva, mikor a Napunk vörös óriás állapotba kerül. A számítások szerint a Földet már talán nem nyeli el, de bolygónk annyira felmelegszik, hogy az általunk ismert élet nem maradhat fenn rajta. A most felfedezett exobolygó központi csillagja újra az összehúzódás állapotában van, de a következő felfúvódása már végzetes lesz számára.
Az eddig felfedezett közel ötszáz exobolygó fémben gazdag csillag körül keringenek, és csak néhány olyan példa ismert, ahol egy bolygó olyan csillag körül mozog, amelynek fémtartalma mindössze 10%-a Napra jellemző fémtartalomnak. Ami most meglepő, hogy a HIP 13044b csillag fémtartalma csak 1%-a a Napénak, amely ellent mond a nagy bolygók kialakulásáról szóló elméleteknek. Az elmélet azt tartja, hogy a fiatal csillagok körül keringő gáz- és porszemcsék egymáshoz tapadnak és fokozatos növekedésbe kezdenek, kialakítva a kőzeteket, sziklákat, végül pedig magukat a planétákat. Minél több fémet tartalmaz az ősi gázfelhő, amiből a csillag születik, feltehetőleg annál több szilárd szemcse áll össze körülötte, viszont kevesebb nehéz elem esetén kevesebb bolygó vagy azok teljes hiánya várható.
A HIP 13044b viszonylag közel kb. 8 millió kilométer távolságra kering a központi csillagjától, amely csak 2,8-szorosa a csillag sugarának. A csillagászok azt sejtik, hogy a pálya mérete egykor sokkal nagyobb volt. A bolygó a csillag vörösóriás-fázisa alatt kerülhetett ilyen közel. Elképzelhető, hogy valaha a rendszernek több bolygója is volt, de azokat a csillag elnyelte, amikor vörös óriássá fújódott fel. Ezt az elképzelést az is alátámasztja, hogy a HIP 13044b egy horizontális ági csillaghoz képest viszonylag sokkal gyorsabban forog. A többlet impulzusnyomatékot éppen a bekebelezett bolygóitól szerezhette. Az exobolygónak 5,5 nap a tengelyforgása és 16,2 nap a keringési periódusa, amely kereken háromszorosa a központi égitest tengelyforgási idejének. Utóbbi feltehetőleg nem véletlen, hanem a két égitest közötti szoros gravitációs kapcsolat eredménye. Tömege legalább 1,25-szerese a Jupiterének, tehát egy nagy gázbolygóról van szó. Az, hogy a HIP 13044b-t a Jupiter típusú bolygók családjába sorolják, a spektroszkópiai adatokból származtatott tömege és a csillagától mért kis távolságával együtt magyarázható.
A csillagok élete főként hidrogénből álló gázfelhők gravitációs összehúzódásával kezdődik. Ha belsejükben eléri a hőmérséklet a 15-20 millió fokot, akkor megindul a nukleáris magfúzió, és néhány millió év alatt új csillag születik. A magfúziók során az elemi részecskék egyesülnek. Két proton és két neutron alakít ki egy hélium magot. A hélium magok azután képesek további nagyobb atommagokká alakulni. Mindezek a folyamatok nagyon sok energia felszabadulásával járnak. Ennek az energiának egy része fény formájában távozik. Amikor a csillagok magjában a nukleáris reakciók már teljes erővel beindultak, azok belülről nyomást fejtenek ki, ami ellensúlyozza az összehúzódást, és ekkor egyensúlyi állapotba kerülnek. Ezek után a csillagok életének hossza méretüktől függ. Haláluk így három féle lehet.
A kis tömegűek lassan fogyasztják el hidrogén-készletüket, így több tízmilliárd évig élhetnek, mert nem indul be magfúzió, azaz a H-He átalakulás. Lassan kialszanak és fekete törpévé válnak. A közepes tömegűeknél, mint a mi Napunk is, a hidrogén átalakul héliummá, majd továbbá szénné és oxigénné. Ezen hatalmas energiatermelés közepette vörös óriássá változnak, majd miután elfogyott a hélium, kicsi, forró, fehér törpévé alakulnak át. A nagytömegűek viszont hamarabb felélik hidrogénkészletüket, így az életük nem szokott néhány millió évnél hosszabb lenni. Itt is elérik a "vörös óriás" állapotot, de utána még a héliumból keletkezett szén is átalakul vassá. Ez a vasmag a gravitáció hatására összeroppan, anyaga tisztán neutronná alakul, ami felrobban. Ezt nevezzük szupernóva-robbanásnak. Ilyenkor újabb kémiai elemek keletkeznek, amelyek szétszóródnak az űrben és később akár élőlények alkotórészeiként, így bennünk is, tovább élhetnek.
