Már ideje lenne a következő észak-déli pólus cserének, azonban a mérési eredmények azt mutatják, hogy érezhetően gyengül a Föld mágneses tere, ami valószínűleg késlelteti a pólusváltást.
Egyértelmű kőzettani vizsgálatok bizonyítják, hogy nagyon sokszor bekövetkezett már póluscsere a Föld mágneses terében. Az utolsó körülbelül 780 ezer évvel ezelőtt történt meg. Viszont az elmúlt évtizedek mérései alapján a mágneses pólusok egyre intenzívebben vándorolnak. Az északi mágneses pólus helye az 1904-ben Roald Amundsen mérései szerint még nagyjából ugyanoda esett, mint ahová John Ross 1831-es mérései adták. Ezek után az északi pólus lassú északi irányú mozgásba kezdett, majd 30 évvel ezelőtt a kutatók arra lettek figyelmesek, hogy megváltozott a viselkedése. Az északi pólus mintegy négyszer olyan gyorsan kezdett el mozogni, mint a korábbi időszakban, így akár 10-40 km-t is megtesz egy év alatt É-ÉNy-i irányban. A pólusváltás során elég bonyolultan változik a Föld mágneses tere, ezért néhány ezer vagy akár tízezer évre is nagyon gyengévé válhat. A jelenlegi mérések alapján a pajzsnak az erőssége az utóbbi másfél évszázadban 10-15 százalékkal csökkent, mint amikor 1845-ben a német matematikus, Karl Friedrich Gauss mérni kezdte. Azonban a biológusok és a paleontológusok vizsgálatai szerint ez a jelenség élőlényekre lényegesen nincs hatással.
A Föld mágneses mezejét a belső szerkezetében működő dinamó-mechanizmus táplálja. A dinamó-mechanizmus lényege, hogy mikor Földünk még izzó, olvadt gömb volt, a fiatal bolygó ásványai lassan elkülönültek. A nehezebb anyagok, mint például a vas és a nikkel, lesüllyedt és belőlük lett a szilárd belső mag. A hatalmas belső nyomás megszilárdította a mag mintegy 2500 kilométer átmérőjű fémgömbjét, de a felszínhez közelebb, ahol kisebb volt a nyomás, a vas és a nikkel folyékony maradt. Ez a folyékony külső mag áramlásai révén örvényáramokat kelt, az örvényáramok pedig kiterjedt mágneses teret hoznak létre. A mágneses tér irányultsága a mágneses déltől a mágneses észak felé mutat, ami azonos az áramlási iránnyal. De hogy mi okozza a Föld pólusváltozását pontosan, mind a mai napig nem tudják. Modellszámítások vannak, de hogy mitől és mikor következik be, még nem sikerült teljes egészében tisztázni.
A megtörtént pólusváltozások időpontját a kőzetek vizsgálatai alapján lehet megállapítani. Paleomágneses mérésekkel állapítják meg az egymásra folyamatosan épülő magmás kőzettömegekből, hogy valamikor több százezer évig normál, alatta ismét több százezer évig inverz, alatta normál, alatta inverz mágnesezettség volt. A kiömlés pillanatában az „anyagba befagyó mágneses tér" tükrözi az épp akkor jelenlévő földi mágneses tér irányát.
A Napnál is megfigyelhető ez a pólusváltozás. Itt a mágneses tér pólusai azonban egyforma időközönként, kb. 11 évente cserélnek helyet, ami összefüggésben van a naptevékenység más folyamataival. A legutóbbi mágneses átfordulás 2001. elején zajlott, az 1995-ben kezdődött napfoltciklus középső, heves szakaszában. Ekkor a Nap magnetoszférájának északi mágneses pólusa átkerült az északi féltekről a délire.
A Földünk mágneses tere így véd minket a kozmikus sugárzástól
A Föld mágneses tere tulajdonképpen a kozmikus sugárzástól védi a Földet, illetve a földi életet. Csak a pólusoknál tudnak behatolni az atmoszférába és jelennek meg a csodás sarki fény formájában. Az egyes erősebb napkitörések és az egy időben gyengülő mágneses pajzsunk együttes következménye az elektromos eszközeink meghibásodása és az áramkimaradások. De még nem kell tartanunk a pólusváltástól, a tudósok szerint a mágneses tér csökkenése várhatóan még eltart néhány ezer évig a következő pólusváltás előtt. Arról nem is beszélve, hogy a pólusváltás nem pillanatszerűen zajlik le. A Föld mágneses tere lassan gyengül, és a mágneses pólusok több száz vagy ezer év alatt fognak elvándorolni egyik sarkról a másikra.
