A Holdunk után eddig a Marsot kereste fel a legtöbb űrszonda az elmúlt évtizedekben. A bolygó kutatásának története során számtalanszor előtérbe került az élet lehetősége vagy kizárása, azonban egyelőre nem sikerült még egyik állítást sem teljes bizonyossággal kijelenteni. A Mars a földönkívüli élet legközelebbi, emiatt legkönnyebben kutatható lehetséges helyszíne. A mai ismereteink szerint könnyen elképzelhető valamilyen egyszerű baktériumokhoz hasonló, napjainkban is létező, vagy már régen kihalt életforma felfedezése.
A Marson kialakulhatott élet keresésének legfőbb irányvonala a folyékony víz utáni kutatás, hisz az élet egyik alapvető eleme. A kutatók között már régóta vitatott kérdés, hogy víz vagy láva alakította-e ki a marsi csatornákat. Ahhoz, hogy megtudjuk, létezett-e valaha élet a Marson, először is meg kell tudnunk, volt-e, vagy most van-e víz a bolygón. A geológusok szerint a víz jelenleg a talajban, vagy a pólusokon csak jég formájában található meg. Viszont néhány kutató úgy gondolja, hogy a víz folyékony állapotban valamikor nagyon régen előfordulhatott a felszínen folyók és óceánok formájában. Ez leginkább azon az elgondoláson alapszik, hogy a marsi csatornahálózat kísértetiesen hasonlít ahhoz, mikor a víz a földi eróziós tevékenysége során hasonló felszínformákat hoz létre, mint amit a Marson láthatunk. A legújabb elméletek szerint a lávafolyások is képesek ugyanilyen finom szerkezeteket létrehozni.
Bleacher és munkatársai alapos vizsgálat alá vettek egy csatornát az Ascraeus Mons vulkán délnyugati részén. A csatorna, amely már régen eltűnt, az eredetét meglehetősen nehéz kideríteni. Mindenesetre a fennmaradt kis szigetek, másodlagos csatornák, amelyek szétválnak és egyesülnek, valamint az erodálódott sávok a kanyarulatok belső részén, mind folyékony víznek a munkájára utalnak. A csatorna másik végén viszont egy korábban még nem látott terület tűnik fel. A kutatócsoport egy olyan gerincet talált, amelyből látszólag láva folyt ki. Néhol a csatorna szinte fedett, mintha egy lávakürtő lenne és mellette pedig forrás nélküli rések sorakoznának, azaz olyan nyílások, ahol a láva kitört a kürtőből és kis struktúrákat képezett. Az ilyen képződményeket víz nem képes létrehozni, az pedig, hogy egy csatorna egyik végét láva, a másikat pedig víz formálta volna, szinte elképzelhetetlen. Bleacher és munkatársai úgy vélik, hogy az egészet vulkáni lávafolyam hozta létre.
Ennek a feltevésnek a bizonyítására a Hawaii-szigeten 1859-ben kitört Mauna Loa egy 51 km hosszú lávafolyamát vizsgálták meg. A vizsgálatok során a csatornák belsejében teraszos falakat találtak, illetve olyan csatornákat, amelyek megjelennek, majd eltűnnek, esetleg visszacsatlakoznak a főágba. Mindebből az látszik, hogy a korábbi várakozásokkal szemben a láva is képes olyan finom alakzatokat kialakítani, mint amilyeneket eddig kizárólag a vízzel hoztak kapcsolatba. Ezek az új eredmények azt sugallják, hogy a marsi csatornát a lávafolyam hozta létre. De Bleacher természetesen megjegyezte, hogy kutatásának eredményei nem zárják ki sem a folyékony víz jelenlétét, sem azt, hogy a víz alakíthatott ki a csatornákat a Marson. Semmiképpen sem szabad azonban lebecsülni az olvadt kőzetek felszínformáló erejét.
A MRO mars-szonda nagyfelbontású képein időről időre feltűnnek újabb becsapódási kráterek, melyek többnyire néhány méter átmérőjűek. Ezeket frissen becsapódó meteoritek okozzák, s hatásuk állandóan jelenlévő felszínformáló erőt képviselnek. Friss vizsgálatok szerint a marsi egyenlítőhöz a vártnál sokkal közelebb is létezik vízjég a felszín alatt, amit éppen ezek az új becsapódási kráterek tártak fel. Ez a felfedezés azért érdekes, mert a most talált becsapódásos jeges területek nagyjából félúton találhatók a pólus és az egyenlítő között, azaz közepes marsi szélességeken is ott van a vízjég a felszín alatt. Shane Byrne kutató szerint a jég jelenléte arra utal, hogy akár pár ezer évvel ezelőtt is határozottan nedvesebb lehetett a Mars klímája a mainál, ami arra utalhat, hogy folyékony állapotban is jelen lehetett a víz.
A marsi élet kutatása napjainkban elsősorban a mars-szondák segítségével történik. De a legmeggyőzőbb bizonyíték mégis az Antarktiszon fellelt marsi eredetű meteorit. A Marsról származó ALH 84001 jelű meteoritot 1984 decemberében találták meg. McKay és munkatársai 1996-ban jelentették be, hogy a meteorit belsejében olyan alakzatokat, kémiai és ásványi jellemzőket találtak, amelyek együttes megjelenése legegyszerűbben ősi élőlények aktivitásával magyarázható. A technológia fejlődésének köszönhetően McKay kutatócsoportja további két meteoritban is azonosították az életre utaló nyomokat. Az egyik a British Museumban közel 100 éve őrzött Nakhla meteorit, amely Egyiptom területén hullott le 1911-ben, amely arról lett híres, hogy egy kutyát is agyonütött mikor becsapódott a Földbe. A másik meteoritot 2000-ben japán szakemberek találták meg szintén az Antarktisz jégmezőin, amely Yamato 593 nevet kapta.
A három marsi eredetű meteoritban kimutattak olyan szerves vegyületeket, amelyek a Földön gyakran élőlények lebomlása után maradnak fent. Emellett folyékony vizes közegben kiváló apró karbonát szemcséket is találtak, amelyek belsejében sajátos, úgynevezett nem egyensúlyi ásványtársulások lelhetők fel. Az effajta ásványtársulások a Földön általában biológiai aktivitás révén jön létre. A vizsgálatok során olyan apró alakzatokat is találtak, amelyek akár fosszilizálódott baktériumok is lehetnek, de a méretük jóval kisebb a földi baktériumoktól. Továbbá olyan, magnetit-kristályokból álló láncokat is azonosítottak a meteoritokban, amelyhez hasonlóakat a bolygónkon úgynevezett magnetotaktikus baktériumok hoznak létre. Mindezek együttes előfordulását a kutatók egy része biológiai eredetűnek tartja, viszont mások ezt vitatják, mert szerintük az egyes jellemzők élettevékenység nélkül is létrejöhettek.
Ha valóban élettevékenység nyomait látjuk a meteoritekben, akkor a bolygón 3,6 és 1,4 milliárd évvel ezelőtt mindvégig lehetett élet - sőt, akár ma is előfordulhat. Egyelőre azonban még mindig nem lehet biztosan kijelenteni, hogy egykor élet volt a Marson. Elképzelhető, hogy ezek az eredmények módosítják az ősi marsi élet utáni kutatás módszerét, hisz eddig a víz utáni kutatás volt a fő irányvonal, most viszont a szerves anyag vizsgálata kerülhet előtérbe majd a jövőben.
Forrás: www.nasa.com
