Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Baloldali válasz a Fidesz által felemlegetett Bod-matricázásra

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Képünk illusztráció • HÍREK • 2015. március 30. 16:14
Baloldali válasz a Fidesz által felemlegetett Bod-matricázásra
Bod Tamás: A gyulai Fidesz-szervezet nem érti a politika egy fontos szeletét
Reagált a Fidesz közleményére Bod Tamás. Az Együtt–MSZP gyulai politikusa szerint öntömjénezés folyik a gyulai Fideszben. A gyulai Fidesz-szervezet nem érti a politika egy fontos szeletét. Azért, mert saját maguk szerint „nagyszerűen” irányítják a várost, még vannak más nézőpontok és értékítéletek – olvasható a Bod Tamás által jegyzett közleményben, amelyet az alábbiakban teljes terjedelmében elolvashatnak.
"Az a politikai öntömjénezés, amely megnyilvánul Görgényi Ernő, Alt Norbert, Kónya István, valamint Galbács Mihály és fideszes társai részéről, már nem is lep meg. De a felsorolás több kívánni valót hagy maga után. A fejlesztések jó részét nem a jelenlegi városvezetés készítette elő és nyerte el, s akad olyan is, amelyik nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Másrészt, teszik a dolgukat: ezért kapnak – polgármester és helyetteseik – havi több mint félmilliós fizetést.

A városi összkép messze nem ilyen rózsás: a fiatalok után a középgeneráció egy része már elment Gyuláról. Ahol kevés a munkahely, számolatlan az eladó ingatlan, s a házaknak és a lakásoknak nincs ára. Vajon miért?

A gyulai Fidesz-szervezet nem érti politika egy fontos szeletét. Azért, mert saját maguk szerint „nagyszerűen” irányítják a várost, még vannak más nézőpontok és értékítéletek. Megkérdezzük például, hogy mi került majdnem 400 millió forintba az Öveges-programban egy gyulai középiskola természettudományos tantermének kialakításában? Az ellenzék dolga – egyebek mellett – a kritika megfogalmazása. Ezzel Önök, láthatóan, nincsenek tisztában. Ha politikai ismereteik bővítéséhez szerény eszközeimmel hozzájárultam, annak örülök. Soha nem késő tanulni.

A laptopot (bár van másik!) nem a fideszes városvezetéstől, hanem mindenki máshoz hasonlóan, a gyulai adófizetőktől kaptam. Kölcsön. Csütörtökön volt a testületi ülés. Jó reggelt, azóta lassan öt nap eltelt! Tessenek gyorsabban reagálni, mert a bukdácsoló Fidesz tábora vészesen apad és kommunikációban is gyengék, mint itt is látjuk.

A képviselő-testületi ülésen „feladott” üzenetem pedig, ahogy látom, célba ért. Ezt most hírlapilag nyugtázom.

Bod Tamás, önkormányzati képviselő"

          

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)