Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Tiszta színek, kontúros alakok – Koszta Rozónak nyílt emlékkiállítása Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Oláh Szabolcs • KULTÚRA • 2015. március 26. 20:50
Tiszta színek, kontúros alakok – Koszta Rozónak nyílt emlékkiállítása Gyulán
A gyulai festőművész születésének 90. évfordulójára emléktárlatot rendeztek a Kohán Képtárban
Koszta Rozónak nyílt emlékkiállítása a Kohán Képtárban. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

Koszta Rozália születésének 90. évfordulójára emlékkiállítást rendezett a Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. A Kohán Képtárban a gyulai alkotó 38 képe látható: korai, bravúros ecsetkezelésű portrék és aktok, valamint a millió közül is felismerhető kontúros alakok, tájak és a kék-zöld egyedi találkozása a horizonton. Az emlékkiállításon relikviák is megtekinthetők, fotók, levelek, képeslapok és újságcikkek Koszta Rozó életéből. Sőt, felvételről még hangját is meghallgathattuk, amely egy interjú során készült valaha ugyanott – a jelenlegi képtár épületében.

A Gyulai Tavaszi Fesztivál keretében bemutatott tárlat március 26-i megnyitó ünnepségén dr. Németh Csaba házigazdaként köszöntötte a jelenlévőket. A történész ismerőseként beszélt a festőnőről, aki muzeológusként, művészetszervezőként, művészettörténészként, sőt, az Erkel Ferenc Múzeum igazgatójaként is tevékenykedett.

- Koszta Rozó hazatért. Egyrészről, ha rövidebb ideig is, ezen falak között lakott. Másrészről Kohán György mellett igazán méltó helyen van Gyula város másik ikonikus személyisége – mondta dr. Németh Csaba.

A gyulai önkormányzat képviseletében Kónya István alpolgármester üdvözölte a szép számú vendégsereget. A városvezető beszédében elmondta, a tárlat megnyitása mindenképpen azt a célt szolgálja, hogy egy életmű legszebb darabjai átörökítődjenek az utókornak. – Koszta Rozália munkássága talán most nyeri el méltó fényét – fogalmazott a városvezető.

Durkó Károly, az Oktatási és Kulturális Bizottság elnöke megnyitó beszédében azt a festményt említette, amelyen Koszta Rozália Dürer Albert, Munkácsy Mihály és Kohán György társaságában szerepel.  – Örökség és hitvallás – definiálta a „találkozást” Durkó Károly, majd a festőnő életútját mutatta be.

Koszta Rozália 1925-ben született negyedik gyermekként egy szegény családban, Gyulaváriban. Gyermekéveit a Galbácskertben töltötte, ahol a mezőn láthatta még Szilágyi Istvánt és Kohán Györgyöt alkotni. Bíró György unszolta, hogy tanuljon festeni, később József Dezső tanította a művészet szeretetére. 1949-ben kezdte meg tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán, Budapesten, ahol olyan mesterei voltak, mint Barcsay Jenő, Hincz Gyula és Bencze László, majd ösztöndíjjal került a Leningrádi Művészeti Akadémiára. 1956-ban kapott diplomát. 1959-ben költözött Gyulára férjével, Hajdik Antal festőművésszel. Művésztelepi lakásuk épp’ a jelenlegi Kohán Képtár volt.

- Kezdeti impresszionizmusa viszonylag gyorsan átalakultak expresszív képekké, de a témák mindig ugyanazok maradtak: a gyulaiak, az alföldi emberek szeretete, az alföldi táj ábrázolása. Az ’70-es évektől kezdve képei letisztulnak, síkokba és tiszta színekbe rendeződnek, kedvence továbbra is a portré, az utcák, tájak, társaságok és a vadgesztenyefasor a Béke sugárútról. Szakkört vezetett, aktívan részt vett a város és megye társadalmi és művészeti életében, képei nagyon sok kiállításra eljutottak itthon, valamint Aradra, Nagybányára, Zentára, Londonba. Tízéves küzdelme után neki köszönhető, hogy megnyílt a Kohán Múzeum, ő dolgozta fel a Kohán-hagyatékot a város számára – sorolta Durkó Károly, majd a képzőművész leveleiből olvasott föl részleteket.

Az április 20-ig megtekinthető emlékkiállítás gerincét egy gyulai magángyűjtemény képezi, néhány kép pedig a KöröspArt Galériából és a gyulai városházáról származik.

 

Durkó Károly. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
GYULAI HÍRLAP • 2015. március 29. 22:10
A gyulai festőművész születésének 90. évfordulójára emléktárlatot rendeztek a Kohán Képtárban
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)