Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Sikert sikerre halmoztak a békés megyei sportolók a Küzdelem Napján Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • F. C. • SPORT • 2015. március 16. 20:00
Sikert sikerre halmoztak a békés megyei sportolók a Küzdelem Napján Gyulán
A nívós sportgálát immáron negyedik alkalommal hívta életre az East Warriors MMA Club
Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

Nem mindennapi összecsapásokon izgulhatott a Küzdelem Napja 4. elnevezésű, nagyszabású küzdősport gála közönsége március 14-én a gyulai Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban. A békéscsabai East Warriors MMA Club 2013. márciusában hívta életre a már-már tradícióvá váló rendezvényt, melyen a megye legkiválóbb harcosai mutatkoznak be. A sporteseményen idén is szép számú nézősereg követte figyelemmel az összecsapásokat.

A délutáni órákban a kezdő, illetve fiatalabb sportolópárosok előmérkőzések keretében mérték össze erejüket, 18 órától azonban – ha lehet – még tovább nőtt a fesztültség a teremben. A rendezvény főmérkőzései alatt ugyanis jónéhány tehetséges sportolónak szurkolhatott a publikum. Az összecsapások között K-1-es rangadókat, MMA presztízsmeccseket, két magyar bajnoki címmérkőzést és egy román-magyar K-1-es négyes tornát láthattak a jelenlévők.

A nap folyamán ringbe szálló legígéretesebb békés megyei küzdősportolókhoz az ország különböző pontjairól – így Pécsváradról, Budapestről, Szolnokról, Debrecenből – sőt még Romániából is érkeztek ellenfelek.

Az este legizgalmasabb küzdelmeinek egyike a budapesti Re-Gym Muaythai Clubot képviselő Jóni Máté és a Békési Thai Box Club égisze alatt harcba szálló Kádas Gábor K-1-es meccse volt, melynek eredményeképpen a békés megyei ifjú kezét emelte magasba a bíró. Hasonlóan emlékezetes összecsapásokat vonultatott fel a román-magyar K-1-es négyes torna, melyből mindenki örömére a békéscsabai Energy-Gym harcosa, Géczei Róbert került ki győztesen. Eredményes csatát tudhat maga mögött az Energy Gym egy másik kiváló sportolója, Benedek Zsolt is, aki a Pécsváradról érkezett Rózsa Balázst győzte le, hogy végül ő vehesse fel a bajnoki övet.

A Gyulai Hírlapnak Niedermayer Zsolt főszervező a sportgála után elmondta, népszerűnek bizonyult a Küzdelem Napja 4., hiszen a rendezvény idejére teljesen megtelt a nézőtér. Az elmúlt évek sikereit is szem előtt tartva a főszervező úgy véli, hogy a gyulai sportesemény már hagyománnyá vált, így elképzelhető, hogy a 2013-as évhez hasonlóan a gyulai várnál még ebben az évben folytatódik a rendezvénysorozat.

 

Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)