Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Egyedi kertművelési módszerrel ismerkedhettünk meg Krumpach Erzsébet gyulai előadásán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • F. C. • HÍREK • 2015. március 11. 10:30
Egyedi kertművelési módszerrel ismerkedhettünk meg Krumpach Erzsébet gyulai előadásán
A Közös Pont Egyesület-Gyulai Ehető Közösségi Kertjének vendége a Bőség kertje című könyv szerzője volt
Krumpach Erzsébet előadásán a Békés Megyei Levéltárban. Fotó: Gyulai Hírlap - Fekete Cintia

Egy sajátos biotermesztési módszerről tájékozódhattak március 7-én a Bőség kertje, avagy konyhakert ásás, kapálás és vegyszerek nélkül című előadás résztvevői Gyulán, az MNL Békés Megyei Levéltárában. A Közös Pont Egyesület-Gyulai Ehető Közösségi Kertje által megrendezett összejövetel vendége Krumpach Erzsébet, a Bőség kertje című könyv szerzője volt, aki azért utazott el Ráckevéről, hogy megossza velünk a témával kapcsolatos gyakorlati tapasztalatait.

A Gyulai Hírlapnak Krumpach Erzsébet elmondta, a módszert már szerte a világban alkalmazzák, ám ezen belül sokan a saját útjukat járják. Ő például egy olyan egyedi formát és elrendezést adott kertjének, mely által egy terv szerint működtethető biokertet alakított ki.

- Gyakorlati tapasztalatokra épül a könyv, és a modell is. Több év munkájával alakult ki, hogy végül egy kettős spirál formájú kertet hoztam létre. A fűnyíróval kialakított utak mellé elhelyeztem a veteményes ágyásokat és ezt a területet 2 keresztúttal 4 részre osztottam. Az így létrejött négy negyedben van egy három éves vetésforgó, a negyedik pedig egy év előágy. A módszer további előnye, hogy minden negyedben meghatároztam – a biotermesztés eddigi tapasztalatait felhasználva – hogy milyen zöldségnövényeket és milyen védőnövényeket ültessünk egymás mellé. Saját tapasztalatból tudom, hogy amíg nem volt meg a keretterv addig nagyon nehéz volt követni évről évre, hogy mit hova ültessek – ismertette lapunkkal saját modelljének lényegét Krumpach Erzsébet.

A szerző-előadó végül hozzátette, veszteség persze mindig lehet, akár az időjárás miatt, akár azért mert biológiai növényvédelem mellett is megjelenhetnek a kártevők. Ők azonban a gyógyítás helyett a megelőzésre helyezik a hangsúlyt.

A szemléletformáló előadáson elhangzott, hogy Krumpach Erzsébet már 5 éve műveli kertjét ezzel a módszerrel, bár a spirál forma még csak három éves. Az előadó szerint mindehhez megfelelő motiváció is szükséges.

Bonyhádi Péterné, a Közös Pont Egyesület-Gyulai Ehető Közösségi Kertjének kertkoordinátora lapunknak elmesélte, ez az előadás sok tapasztalatot ad a résztvevőknek, ami a tavaszi lendülethez, a magvetés elindításához és a gyomokkal szembeni küzdelemhez is szükséges lehet.

- Krumpach Erzsébetet azért is hívtuk el, mert egy izgalmas előadássorozatot kezdtünk el. Békéscsabán volt már három előadása a Minden Zöld-ség számít! környezetvédelmi projekt keretében. Erzsike ökológiai szemlélete igen komplex, ami a hasznunkra válhat, mert mi is hasonló bio megközelítéssel szeretnénk művelni a gyulai kertet, mely a törökzugi szőlőkben van. Egyébként Békéscsabán, Gyulán és Békésen is indulnak olyan közösségi kertek, melyekhez csatlakozhat a lakosság – tájékoztatta lapunkat Bonyhádi Péterné.

 

Krumpach Erzsébet. Fotó: Gyulai Hírlap - Fekete Cintia
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)