Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A folyadékfogyasztás fontosságára irányítják rá a figyelmet a vese világnapján

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2015. március 12. 09:00
A folyadékfogyasztás fontosságára irányítják rá a figyelmet a vese világnapján
A B. Braun Avitum dialízishálózat gyulai központja ismeretterjesztő beszélgetésre és közös sétára várja az érdeklődőket
Képünk illusztráció. Fotó: Gyulai Hírlap

A vese világnapja alkalmából ismeretterjesztő beszélgetést és sétát szervez a dializált, a transzplantált és a gondozott betegeknek, valamint hozzátartozóiknak a B. Braun Avitum dialízishálózat gyulai központja március 12-én 13–15 óra között. Az „Igyunk egy pohár vizet a vesénk egészségére!” jelmondattal meghirdetett kezdeményezés a vesebetegségek megelőzésének és korai felismerésének fontosságára hívja fel a figyelmet világszerte.  

A szervezők arra is ráirányítják a figyelmet, hogy egy átlagos ember számára napi 2-3 liter folyadék fogyasztása ajánlott, hiszen az elégtelen folyadékbevitel fáradékonyságot, fejfájást, dekoncentráltságot, savtúltermelést okozhat, hosszú távon pedig súlyosan megterheli a szívet és a keringési rendszert, akadályozza a megfelelő anyagcserét, előkészítve az utat olyan súlyosabb betegségekhez, mint a magas vérnyomás, a diabétesz és a vesebetegség.

Magyarországon ma minden tizedik embert érint valamilyen fokú vesezavar, és több mint 7 ezer beteg szorul rendszeres művesekezelésre. A vesebetegség első jele lehet a vizesedés, a fáradékonyság, a fejfájás, a nehézlégzés, a bőrviszketés, a fogyás és a hányás. A nehéz felismerhetőség miatt kiemelten fontos a vesefunkciók rendszeres felülvizsgálata, a korán felfedezett vesebetegség ugyanis kezelhető – olvasható a dialízishálózat közleményében. 

            

A B. Braun Avitum dialízishálózat gyulai központja. Fotó: Gyulai Hírlap
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)