Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Múltidéző relikviák díszítik a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthonának falait Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • F. C. • KULTÚRA • 2015. március 05. 18:15
Múltidéző relikviák díszítik a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthonának falait Gyulán
A Gyulai fényképek és ereklyék című tárlat megnyitásával egyúttal az idei Tavaszi Művészeti Napok programsorozat is megkezdődött
Veres István. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

Régi emlékeket idéző, meghitt hangulatú kiállítás nyílt március 5-én a gyulai Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthonában. Ezzel vette kezdetét az intézmény Tavaszi Művészeti Napok elnevezésű programsorozata is. A Gyulai fényképek és ereklyék címet viselő tárlaton régmúlt időkből megőrzött portré és csoportképeket, cégéreket, valamint reklámtáblákat tekinthetnek meg az érdeklődők. Utóbbiak között például a Gyulai Adóhivatal, Misley Ervin fotográfus, a Bogár fodrászat és a Werner kocsma cégtáblái is feltűnnek a paravánokon.

A zenés-verses produkciókkal színesített megnyitón Zékány Gabriella, az otthon munkatársa köszöntötte a jelenlévőket, majd Durkó Károly, a Gyulai Városbarátok Körének elnöke osztotta meg gondolatait.

- Külön örömömre szolgál, hogy itt állíthatjuk ki azokat a régi fotókat, melyeket hagyományőrző szándékkal őriztünk meg az utókor számára. Ezek olyan kisebb ereklyék, melyek Gyula város történetét, múltját jelentik számunkra – kezdte Durkó Károly, aki később hozzáfűzte, a relikviák között akad néhány Budapesten készült fénykép is.

- A Gyulai Évszázadok Alapítvány könyvsorozatának legutóbbi kötete Gyulai fényképek címmel jelent meg a tavalyi év folyamán. Ez adta azt az ötletet, hogy azokat a fotókat, amelyeket összegyűjtöttünk, próbáljuk meg bemutatni a közönség számára – ismertette az előzményeket Durkó Károly.

A Gyulai Városbarátok Körének elnöke kiemelte, a Postagaléria és a Románvárosi Idősek Klubja után ez a harmadik helyszín, ahol kiállították a tárgyakat.

A köszöntőket követően a tárlatot Veres István fotográfus nyitotta meg.

- Azért támogattam, hogy inkább idősebbeknek mutassuk be ezt a kiállítást, mert minket érdekelnek legjobban ezek az emlékek. A szüleinktől, nagyszüleinktől örökölt emlékek féltett kincseinkké válnak. Sajnos egy idő után előfordulhat, hogy némely családokban ezek a tárgyak már elértéktelenednek, padlásra kerülnek, de hála Istennek mindig vannak olyan emberek, akik ezeket az értékeket összegyűjtik, és ezáltal visszatekinthetünk múltunkra – osztotta meg gondolatait Veres István.

A kiállítás egy hónapon keresztül ingyenesen megtekinthető az intézmény előterében.

 

Az idei Tavaszi Művészeti Napok további programjai:

Pénteken, március 6-án 10 órakor Nőnapi köszöntőt rendeznek a női gondozási egységekben. Másnap a lakók tavaszi sétára indulnak a belvárosba, március 8-án, vasárnap 15 órakor pedig Református istentiszteleten vehetnek részt az Indián nyár gondozási egységben. Március 9-én 10 órától Kikelet-költészet címmel rendeznek előadást magyar költők műveiből, március 10-én 10 órai kezdettel a Göndöcs Benedek Középiskola tart virágkötészeti ismertetőt és bemutatót Farsangi szél… címmel.

Március 11-én, szerdán 10 órától Zékány Gabriella Van Gogh és a természet kapcsolata című előadását kísérhetik figyelemmel a látogatók az Indián nyár gondozási egységben. Március 12-én 10 órakor Katolikus szentmisére várják a hívőket a Kreatív Műhelybe. Ugyanezen a napon 14 órától a Filmklub soron következő foglalkozásán vehetnek részt az érdeklődők. Március 13-án, pénteken a dalkör előadásában tavaszköszöntő népdalcsokrot hallgathatnak meg a jelenlévők, másnap pedig „Talpra magyar…” címmel nyílik emlékkiállítás az intézmény aulájában. Március 15-én, vasárnap 10 órától a lakók részt vesznek a Magyar Forradalom és Szabadságharc 167. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepi koszorúzáson és megemlékezésen a Kossuth, illetve a Petőfi téren. 

 

Durkó Károly. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)