Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Mennyei ízek a Paradicsomból - Megnyílt a Paradiso étterem Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • HÍREK • 2015. március 10. 09:00
Mennyei ízek a Paradicsomból - Megnyílt a Paradiso étterem Gyulán
Az étterem főszakácsa Mag István, akit már több vendéglőből ismerhetnek a gyulaiak
Mag István, a Paradiso főcsakácsa. Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs

A Paradiso Pub & Cafét üzemeltető Gastro Fitt Kft. nagy figyelmet fordít a vendégek elégedettségére. Az elmúlt héten próbanyitást tartottak, hogy barátaik, ismerőseik teszteljék a már vendéglőként is üzemelő pub szolgáltatásait. Kipróbálták az új étlapot, amelyben mind à la carte, mind menü tekintetében is bő kínálatot nyújtanak. A közelmúltban egy új, modern konyhatechnológia is került a Paradisóba, és már túl vannak a nyitás előtti próbafőzéseken is.

– Vendégeink kritikusan tesztelték éttermünket, és ezt el is vártuk tőlük. Az elhangzott bírálatok tekintetében csupán apróbb finomításokra volt szükség, ugyanis egyöntetűen pozitív véleményeket kaptunk, a mennyiség, a minőség és az ár vonatkozásában is – értékelte a próbanyitást Pásztor Csaba, az étterem tulajdonosa.

A Paradiso rangidős pincér-felszolgálója Pál Anett, akinek a szerepe a legnagyobb a konyha és a vendégek közötti közvetítésben. A vendégek véleményével ő és felszolgáló kollégái szembesülnek először. A Gyulai Hírlapnak Pál Anett kifejtette, az eddigi vendégek kellemesnek találják a helyet, és dicsérik a szakácsokat.

Az étterem főszakácsa Mag István, akit már több vendéglőből ismerhetnek a gyulaiak.

– A technikai feltételeket a tulajdonosok megteremtették ahhoz, hogy a tudásom legjavát nyújthassam vendégeinknek. A lehetőségekhez mérten igyekszünk minden alapanyagot Gyuláról és környékéről beszerezni, ezekből állítjuk elő a finomabbnál finomabb étkeket. Az étlapon mindenképpen a hagyományos, magyar ételeké a főszerep, viszont a heti és napi ajánlatban törekszünk a környező országok magyarlakta területeinek speciális ételeit is megjeleníteni. Étlapunkon már rendelhető az erdélyi parasztcsorba vagy például a háromszéki kemencében sült báránycsülök is. Mindezt jó ár-érték arányban, hiszen a látványában és konyhájában is megújult Paradiso ételeinek árait úgy alakítottuk, hogy azok széles körben elérhetőek legyenek – mondta lapunknak a főszakács.

A Temesvári út 161. szám alatti Paradiso étterem menüajánlata olvasható a vendéglő Facebook-profilján.

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)